NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Az NKE oktatási, kutatási tevékenységeit támogatja a Huawei SEEDs ösztöndíjprogramja

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében, Pekingben írták alá a megállapodást a vállalat SEEDs ösztöndíjprogramja keretében megvalósuló támogatásról a globális infokommunikációs megoldásokat szállító vállalat és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képviselői. A SEEDs ösztöndíjprogram célja a technológiai területekre vonatkozó tehetséggondozás, például az 5G-vel kapcsolatos hallgatói kutatások támogatása. A több tízmillió forintos ösztöndíjalap olyan projektekre is fordítható, amelyek magukban foglalják a technológia bevonását a környezetvédelembe, vagy akár a technológiai átalakulások, a digitális ökoszisztéma, a digitális gazdaság és társadalom tanulmányozását.

A Huawei SEEDs Ösztöndíjprogramot 2021-ben indította el a Huawei Technologies Európában, tizenkét országban, hogy a legtehetségesebb és legambiciózusabb diákokat segítsék karrierjük fejlődésében. A magyar egyetemek közül korábban a Pécsi Tudományegyetem, a győri Széchenyi István és az Óbudai Egyetem csatlakozott közel 30 hallgatói projekttel, s több, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián sikerrel szereplő munka is született. Így a pécsi egyetem Pollack Mihály Műszaki Karának hallgatója, Simon Dóra műszaki tudományi szekciójában I. helyezést ért el. Komplex kutatást végzett a virtuális valóság (VR) balesetvédelmi oktatás fókuszú, építéshelyi felhasználásának területén. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem csatlakozását a SEEDs ösztöndíjprogramhoz a magyar külgazdasági és külügyminiszter hivatalos kínai útja során írták alá.

 A magyar leányvállalat először 2014-ben kötött egy támogatási megállapodást az egyetemmel, majd 2021-ben a technológia és a természetvédelem fontos összefüggéseire mutatott rá az a projekt, amely során a vállalat elkezdte napelemekkel segíteni az NKE Víztudományi Karán a kutatók munkáját. Az egyetem kutatói távérzékelési alkalmazások tesztelésébe és fejlesztésébe kezdtek a gemenci Duna-holtágak felméréséhez, amelynek fókuszában az úgynevezett Multibeam berendezésekkel végezhető mederfelvétel áll. Ez az eljárás a vízfelszín alatt lévő folyófenék széles sávjának rendkívül precíz felmérését végzi, továbbá a víz alatti objektumok feltárását is közvetlenül szolgálja, amelynek katasztrófavédelmi és vízkárelhárítási vonatkozásai is vannak. A kutatóknak a mérésekhez szükséges a folyamatos villamosenergia-ellátás, aminek a nemzeti parkban környezetkímélőnek, illetve könnyűnek és hordozhatónak kell lennie.  A Huawei olyan mobil napelemes megoldást dolgozott ki az akkumulátorok töltésére, amellyel az energia az oktatási és kutatási célokat is szolgáló, mozgásban lévő mérőhajón is felhasználható. Az NKE és a Huawei 2022 őszén kötött további együttműködési megállapodást tehetséggondozási és a kutatási támogatásáról, amelyet a most aláírt szerződés dolgozott ki.

A több mint 170 országban jelen levő, legnagyobb kínai magánvállalat, a Huawei Technologies termékeit és szolgáltatásait a világ népességének közel egyharmada használja. A Huawei valamennyi üzletága jelen van hazánkban, és Magyarországon működik a vállalatcsoport Kínán kívüli legnagyobb logisztikai és gyártóbázisa, a Huawei Európai Ellátó Központ, közel 2000 embernek biztosítva munkát. Az információs és telekommunikációs technológiák területén szerzett több mint 30 éves tapasztalat, a kiterjedt nemzetközi hálózat és az üzleti partnerekkel kialakított szoros kapcsolat révén a Huawei a legújabb fejlesztéseket kínálja a felhasználók számára.

 

Fotó: Huawei Technologies