Újra startol a Hungarian Startup University Program

Szeptembertől indul a Hungarian Startup University Program (HSUP) 2022/2023-as kurzusa, ami idén is elérhető lesz az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának hallgatói számára. Az e-learning képzésre a NEPTUN rendszeren keresztül lehet jelentkezni, majd weben és mobilapplikáción online lesz elérhető a tanév során.

A kurzus célja, hogy felkészítse a résztvevőket a megoldásközpontú gondolkodásra, ösztönözze a hallgatók vállalkozó kedvét és innovációra való törekvését. A HSUP-ban résztvevők gyakorlatorientált vállalkozói ismeretekkel gazdagodnak, kreditet kapnak és a második félévtől mentori támogatás mellett sokszínű projektcsapatokban ösztöndíjasként dolgozhatnak együtt innovatív ötletek megvalósításán.

A HSUP fókuszában az innovációs szemléletmód elsajátítása áll, a hallgatók megismerik a startup ökoszisztéma felépítését és működését, továbbá lehetőséget kapnak az innováció világába történő belépésre. A résztvevők az első félév során hét modulon keresztül jutnak el egy egyoldalas üzleti modell összeállításáig, amely alapján a szakmai zsűri kiválasztja a legjobb koncepciókat. A kiemelt projektek ötletgazdái csapatot toborozhatnak a további kivitelezéshez, a többiek pedig csatlakozhatnak más egyetemek projektvezetőihez. Minden hallgatót, aki a második félév során projektcsapatban dolgozik, fejenként, havi 150.000 Ft ösztöndíj is segíti a közös munkában.

A tanév egy pitch event-tel zárul, ezt követően pedig a legjobban szereplő egyetemi csapatok a Demo Day-en már befektetők előtt prezentálhatnak, tényleges piaci finanszírozást szerezhetnek ötleteik megvalósításához. 

 

A programra 2022. augusztus 22–szeptember 4. között lehet jelentkezni a tárgy- és kurzusfelvételi időszakban.

További részletek és a program menete IDE kattintva olvashatók.