A leendő első évfolyamos hallgatók tiszteletére idén hetedik alkalommal rendezte meg Gólyatáborát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Tatán augusztus első hetében, ahol az intézmény és a karok vezetőivel is megismerkedhettek a felvételt nyertek.
Deli Gergely rektor infónapi ünnepi köszöntőjében az tanácsolta a gólyáknak: „Találjanak olyan elfoglaltságot, amely nem kerül pénzbe és nem szükséges hozzá internet.” Majd arra buzdította őket, hogy foglalkozzanak minden nap az általuk választott kikapcsolódással, csináljanak belőle szokást, mert így fognak fejlődni. A beszédek sorát Tata város jegyzője folytatta. Horváth József megemlékezett Magyary Zoltánról, a magyar közigazgatás legnagyobb gondolkodójáról, és felhívta a hallgatóság figyelmét a város nevezetességeire. Köszönetét fejezte ki az egyetemnek, hogy gólyatáborát már hetedik alkalommal a „vizek városában” rendezi meg.
Az eseményen számos programmal, ismeretterjesztő előadásokkal és tánccal is készültek az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) szervezői. A szeptemberben egyetemi éveiket megkezdők első kézből szerezhettek tapasztalatot és tanácsot mentoraiktól és a felsőbb éves szervezői hallgatótársaiktól a hallgatói léttel kapcsolatban.„Legyetek büszkék arra, hogy NKE-sek lehettek!” – szólt hallgatótársaihoz Dibusz Bendegúz, az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke, aki hangsúlyozta, hogy használjanak ki minden lehetőséget és legyenek alázatosak mind társaikkal, mind környezetük többi tagjával. Az EHÖK elnöke biztosította a gólyákat a felsőbb évesek támogatásáról, a mentorok segítőkészségéről és a csapatba tartozás fontosságáról.
A Gólyatáborban a karok vezetői is bemutatkoztak a gólyáknak: összefoglalták számukra, hogy mit tartogatnak az elkövetkezendő egyetemi évek, bíztatva mindannyijukat a kitartásra és a köz érdekének szem előtt tartására. A megnyitót követően hagyományos gólyatánccal ünnepeltek a táborozók, délután pedig egyetemi, illetve partnerszervezetek is kitelepültek. A résztvevők megismerkedhettek például a Biztonságpolitikai Szakkollégiummal, a Magyary Zoltán Szakkollégiummal, a Nemzetbiztonsági Szakkollégiummal, a Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégiummal, az Ostrakon Szakkollégiummal, a Nemzetközi és Európai Szakkollégiummal, a Katasztrófavédelmi Szakkollégiummal, a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiumával, a HEAD-del, a Szent György Szakkollégiummal, a Ludovika Collegiummal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának küldöttjeivel, az NKE Sportegyesületével, valamint a Ludovika Kultúrkörökkel.
A gólyatábornak köszönhetően a részt vevő hallgatók nemcsak számos új csoporttársukat ismerhették meg, hanem új barátokat szerezhettek, valamint olyan élményekkel is gazdagodtak, amelyek egész hallgatói életüket méltó módon megalapozták.
Szöveg: Pap Melinda Patrícia
Fotó: EHÖK