NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Torinói munkaértekezlet hibrid hadviselés témában

Az „Interdiszciplináris Oktatás és Tréning a Hibrid Hadviselés területén” nevű pályázatot megvalósító nemzetközi konzorcium 2022. február 28. és március 3. között Torinóban tartotta munkaértekezletét, az ún. első transznacionális projekttalálkozót. A projekt megvalósítását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara vezeti és az Egyetem Nemzetközi Irodája koordinálja. Az eseményen Dr. Jobbágy Zoltán ezredes, a projekt szakmai vezetője, Zsigmond Edina projektmenedzser, valamint Prof. Dr. Molnár Anna vett részt.

Az olasz, izraeli, szlovák, román és skót partnerekkel 2021. november 1-től folyó oktatási, kutatási és mobilitási programelemekből álló ”Hibrid projektet” (Projekt ID: 2021-1-HU01-KA220-HED-000032179) az Európai Unió 369.950 euróval támogatja.

A három nap során a résztvevő intézmények képviselői részleteiben egyeztették a közös oktatási program kialakítására vonatkozó elképzeléseiket, pontosították a partneregyetemek közötti együttműködés elősegítésének lehetőségeit, áttekintették különböző innovatív pedagógiai módszerekhez kapcsolódó feladatok egymás közötti megosztását, valamint javaslatokat fogalmaztak meg az egyetemek nemzetköziesítése előmozdításának vonatkozásában.

A megbeszélés során hangsúlyosan jelent meg a hibrid hadviselés referenciatananyag, mint első eredménytermék fejezeteinek összeállítása és a vonatkozó tartalmi elemek pontosítása. Emellett a résztvevők előzetes egyeztetéseket folytattak a hibrid hadviselés oktatását segítő módszertan, valamint a hibrid hadviselés MOOC (Massive Open Online Course) vonatkozásában is.

A munkaértekezlet résztvevőit fogadta Mauro D’Ubaldi vezérőrnagy, az olasz szárazföldi haderő Képzési és Kiképzési Parancsnokság Alkalmazott Katonai Tanulmányok Iskolájának parancsnoka, valamint Prof. Dr. Marcella Costa, a Torinói Egyetem nemzetközi rektorhelyettese. Torino kulturális értékei közül a résztvevőknek lehetőségük volt idegenvezetéssel egybekötve belülről is megismerni a Palazzo Arsenale, a Biblioteca Reale és az Accademia delle Scienze di Torino épületeit.

 

Szöveg és fotó: Jobbágy Zoltán ezredes, egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar