NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Tájékoztatót tartott a Fulbright Bizottság az NKE-n

A Magyar-Amerikai Fulbright Bizottság amerikai ösztöndíj lehetőségekről szóló tájékoztató előadását hallhatták az érdeklődők a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Főépületében február 22-én. A szervezet képviseletében Jókay Károly igazgatót és Kaszásné Becsei Anna programfelelőst, valamint két korábbi ösztöndíjast: Lévay Miklós egyetemi tanárt és Bozsogi Boglárkát köszönthette a hallgatóság. A pódiumbeszélgetésen részt vett továbbá Kasey Golding amerikai Fulbright ösztöndíjas is.

Jókay Károly bemutatta a hallgatóság számára a Fulbright-program történetét, működésének célkitűzéseit. Megjegyezte, hogy a jelentkezők rendszerint a legkülönbözőbb tudományterületekről érkeznek, és valamennyien egyedi kutatási témákkal rendelkeznek. Előadásában továbbá szó esett a hallgatói, illetve oktatói mobilitási pályázatok benyújtásának módjáról is. A kiválasztási mechanizmus hangsúlyos részét képezi egy szóbeli interjú, amely során a pályázó bizonyíthatja alkalmasságát, ismertetheti ambícióit. Az előadók egybehangzó véleménye szerint kulcsfontosságú, hogy a pályázó melyik intézményt választja ki, illetve hogyan tudja kamatoztatni mindazt a tudást, amelyre a mobilitása során szert tesz. A célintézmény kiválasztása kapcsán Bozsogi Boglárka hozzátette, érdemes alaposan informálódni, nem sajnálva az időt egy impozáns ajánlólevél megírására sem.  

Ezt követően Lévay Miklós tartott rövid beszámolót saját tapasztalatairól, aki a 2017–2018-as tanévben vett részt mobilitáson, fogadó intézménye a Georgetown University volt. Kiemelte, hogy hasznos, ha a pályázó rendelkezik valamilyen korábbi eredménnyel azon a tudományterületen, amelyet kutatni kíván.

Az esemény Kasey Golding előadásával ért véget, aki az amerikai pályázati eljárást mutatta be saját élményeivel, tapasztalataival kiegészítve.

 

Szöveg: Nemzetközi Igazgatóság

Fotó: Szilágyi Dénes