Gólyabál 2021

Egy év után közel ezren ünnepeltek a gólyákkal együtt a Groupama Arénában megrendezett egyetemi Gólyabálon. Az elsőévesek tiszteletére tartott eseményen pohárköszöntőt mondott Koltay András rektor és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az est bálkirálynői és bálkirályi címét is az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar elsőéves hallgatói, Peresztegi Vanessza és Mike Márk nyerték el.

Koltay András köszöntőjében, a helyszínül szolgáló Groupama Aréna kapcsán párhuzamot vont a Ferencvárosi Torna Club és a Ludovika Akadémia közösségi erővel történő létrehozása között. „Az 1890-es években, néhány – alapvetően német származású – kispolgár úgy döntött, hogy a város szélén futballklubot alapít. Vonalakat festettek fel a mezőn, amelyekből pálya lett, később pedig stadion is épült; ma pedig itt állunk, egy európai színvonalú létesítményben.” Mindezt az a közösségi erő tette lehetővé, amely ezekben az emberekben megvolt; a közösség sikere több mint száz évvel később is egyértelműen látható – hangsúlyozta a rektor. Ha kicsit arrébb tekintünk, egyetemünk otthonára, a Ludovika Campuson is tetten érhető hasonló közösségi siker. „Elképesztő teljesítmény volt az 1830-as években küzdeni a magyar nyelvű tisztképzésért, jövőre pedig már százötven éve lesz, hogy ez a képzés megindulhatott.” A Ludovika Campus olyan modern, huszonegyedik századi campus, amely Európa bármely városában megállná a helyét. Koltay András beszéde végén emlékeztette a hallgatókat, hogy oktatóikkal kiegészülve ők jelentik az egyetem közösségét, és ezt a közösségi érzést nem csupán ünnepi alkalmakkor, hanem a mindennapokban is meg kell tudniuk élniük, ami első sorban rajtuk múlik.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. 2011-ben a kormány az államtudományi képzés egészét egységben képzelte el azzal a céllal, hogy – habár a rendvédelmi, közigazgatási, honvédelmi terület különböző munkát igényel, mégis létezik a közszolgálatnak egy olyan közös ethosza, amely kellő indokot adott arra, hogy korábban külön működő felsőoktatási intézményeket integráljanak, létrehozva egy államtudományi egyetemet. „Az egyetem nyújtotta lehetőségek korlátlanok, a Ludovika infrastrukturálisan az ország egyik legjobb campusa, és az itt megszerezhető tudás az egyik legkiválóbb azok számára, akik a magyar állam működése iránt érdeklődnek, és országuk jövőjét szeretnék alakítani.” Gulyás Gergely figyelmeztette a hallgatókat, ne feledkezzenek el a közszolgálat fontosságáról és morális kötelezettségeikről.

A vacsora után a résztvevők – az esemény fénypontjának számító – elsőévesek keringőjét tekinthették meg, majd az ezt követő parti sztárfellépőivel Dzsúdlóval, Androval és MRKK-val bulizhattak hajnalig.

 

Szerző és fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: Gólyabál