NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Új dékán az ÁNTK élén

Augusztus elsejétől Deli Gergely az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar dékánja.
 

„Az új világstruktúrában az államnak a polgári oldalon kell állnia, és ezt mérlegelve a fiataloknak meg kell érteniük, hogy mi is az, és hogy az állam a legfőbb szövetségese a polgárainak. Az állami pályára – legyen az közigazgatási, rendvédelmi, honvédelmi, vagy vízügyi – felkészülni elhivatott, nemes feladat”– fogalmazott honlapunknak a leendő dékán. „Különös figyelmet szeretnék fordítani a fiatal kollégákra, a tanársegédekre és adjunktusokra, segíteni szeretném orientációjukat. Ha középtávon jó egyetemet szeretnénk megvalósítani, őket kell támogatni – tette hozzá.

Deli Gergely jogász, egyetemi tanár jelenleg az Alkotmánybíróság főtanácsadója és a győri Széchenyi Egyetem professzora. Jogi diplomáját az ELTE-n szerezte, doktori fokozatát „summa cum laude” minősítéssel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, míg a Széchenyi Egyetemen habilitált, de tanult New York-ban és Cambridge-ben is. Jelenleg tanít az ELTE-n, Győrben két helyen: az ottani egyetem mellett a Német Jogi Centrumban intézetvezető, korábban volt megbízott oktató a Mathias Corvinus Collegiumban és az Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetemen.

Az ÁNTK leendő dékánja elmondta: fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói minél több nemzetközi tapasztalatra tegyenek szert, melynek feltételeit az életpályába illeszkedően valósítaná meg – akár néhány hetes tanulmányútként, részképzésként, de minimum nemzetközi konferencián való részvétel formájában. Ezen túlmenően pedig szeretne szoros kapcsolatot kialakítani a hallgatókkal.

Deli Gergely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara élén augusztus 1-jétől Smuk Pétert váltja, aki a győri Széchenyi Egyetem jogi karának vezetőjeként folytatja pályafutását. A Nemzeti Közszolgálati egyetem Rektora és valamennyi oktatója köszöni az ÁNTK épülésére folytatott dékáni tevékenységét.  

 

Fotó: Szilágyi Dénes