Egyetemünk új partnere a portugál Instituto Camões

Koltay András rektor a mai napon fogadta Jorge Roza de Oliveira urat, Portugália budapesti nagykövetét, akivel a portugál nyelv oktatása tárgyában együttműködési megállapodást írtak alá. Ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy az NKE hallgatói a portugál nyelvet is tanulhassák egyetemi keretek között. Az egyezmény értelmében a 2021/22-es tanév kezdetétől a Camões Intézet három éven keresztül támogatja a portugál mint idegen nyelv tanításának bevezetését, szélesítve ezzel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) idegennyelvi kínálatát.

Az NKE Nemzetközi Igazgatósága az Európai Unió portugál elnökségének időszakát arra használta fel, hogy az egyetemi polgárok figyelmét a 200 milliós portugál nyelvű közösségre irányítsa. A Ludovika televízió Kitekintő című műsorában három portugál tematikájú interjú készült: Jorge Roza de Oliveira úrral, Portugália budapesti nagykövetével, João Miguel Henriques úrral, a Camões Intézet, Budapesti Portugál Nyelvi Központ igazgatójával, és Francisco Ribeiro Telles úrral, a Portugál Nyelv Országainak Közössége (CPLP) végrehajtó titkárával. A nemzetközi igazgató ennek nyomán kezdeményezett megbeszéléseket João Miguel Henriques úrral, a Camões Intézet budapesti igazgatójával, akit külön köszönet illet a megállapodás létrehozásában.

A találkozón részt vett Koller Boglárka nemzetközi rektorhelyettes, Breuer Klára nemzetközi igazgató, valamint Kováts Antónia irodavezető. A ceremónia résztvevői egyetértettek abban, hogy a megállapodás aláírása jó alkalom a portugál nyelvű közösség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai kapcsolatainak szorosabbra fűzésére, illetve a későbbi együttműködések megalapozására.

 

Szöveg: Nemzetközi Igazgatóság

Fotó: Szilágyi Dénes

 


Címkék: Instituto Camões