NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Elindult a Ludovika Collegium

18 hallgatóval február elején elindult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új tehetséggondozó programja, a Ludovika Collegium. A program célja, hogy különböző egyetemek hallgatóiból erős szakmai és emberi közösséget hozzon létre.

A Ludovika Collegium hallgatói az NKE tehetségei mellett más egyetemek kiváló diákjai közül kerülnek ki. A program a járványügyi helyzet miatt online formában indult el. A „ludovika kolisok” esténként kurzusokon, valamint nyelvórákon vesznek részt, a képzésüket közösségi programok és kompetenciafejlesztő tréningek egészítik ki. A legkiválóbb hazai és külföldi mentorok támogatásával megvalósuló hallgatói tehetséggondozó program résztvevői kiemelt ösztöndíjat kapnak. Ennek összege a hallgató teljesítményétől függően havi 140-180.000 forint. „Ezért a jelentős összegért nagy motivációt, kitartó munkát várunk a hallgatóinktól. Célunk, hogy az ösztöndíj vonzása valóban a legjobbakat vezesse el hozzánk. Az ösztöndíj azt biztosítja, hogy a hallgatóinknak az egyetemi tanulmányaik és a Ludovika Collegium képzésében való részvétel mellett ne kelljen munkát vállalniuk és teljes egészében tanulmányaikra koncentrálhassanak”- fogalmazott honlapunknak Velkey György László programigazgató.

A Ludovika Collegiumról további részleteket ITT olvashatnak.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

 

 

 

 

 

 


Címkék: Ludvoika Collegium