NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Újjáéledő hagyomány: vívás a Ludovikán

Az egyik legjobb hazai vívóműhelyt szeretnék létrehozni a Ludovikán, amely hosszú évtizedeken keresztül a magyar vívás és vívóedző-képzés bölcsője volt. Az NKE SE megújuló vívó szakosztálya jól kezdte az idei évet, a február elején rendezett Magyar Kupán két ezüstérmet is sikerült megszerezniük a „ludovikás” színekben versenyző vívóknak.

A szakosztály életében jelentős változást hozott az idei év: az egyik legnagyobb magyar tőrvívó klub, a Törekvés SE négy mestere, illetve mintegy kilencven tanítványa igazolt át a Ludovikára, hogy itt folytassák a vívást. Az új vezetőedző Mazzá Lorenzo Gianmaria, korábbi magyar felnőtt válogatott tőrvívó. A többszörös magyar bajnok sportoló, a junior válogatott keretedzője honlapunknak elmondta: pár éven belül szeretnének a legjobb vívóklubok közé kerülni. Ehhez új alapokra kell helyezni a működést, amelyről már az új szakosztályvezető Bartóki-Gönczy Balázs, az egyetem oktatója beszélt. A korábbi utánpótlás válogatott, magyar bajnok párbajtőröző elmondta, hogy a szakosztály három pillérre épül. Az első pillér a versenysport, mely a szúró fegyvernemeken (tőr-, illetve párbajtőr) alapul. Jelenleg mintegy 90 versenysportolójuk van, akik közül többen korosztályos-, és felnőtt válogatottak. „A második pillér az egyetemi vívás lesz, ugyanis az intézmény szempontjából fontos, hogy a rendőr-, és a honvéd tisztjelöltek megismerkedhessenek hivatásrendjük ezen történelmi hagyományával”- fogalmazott Bartóki-Gönczy Balázs. A szakosztályvezető elmondta azt is, hogy a harmadik pillér a tiszti, illetve szabadidős vívás, mely a Tiszti Vívóklub keretében folytatódik Németh András alezredes, korábbi szakosztályvezető irányításával, a Hungária körúti egyetemi campus Szűts János vívótermében. A szakosztály tiszteletbeli vezetője pedig továbbra is Horváth Sz. Tibor, aki 1992-ben újjáélesztette a tiszti vívás hagyományait. 

Bár a tervek jövőbe mutatóak, a megújuló szakosztály már az idei évet is eredményesen kezdte. A február elején rendezett felnőtt Magyar Kupán két ezüstérmet is sikerült megszerezniük az NKE SE sportolóinak. A férfi tőr egyéni versenyszámban a még csak junior korosztályú Mihályi Andor (akinek nagyapja ludovikás vívóbajnok volt) pazar vívással hozta el az ezüstérmet, egyetlen tussal lemaradva az aranyról. Csapattársa, a szintén válogatott Maior Mátyás pedig a 7. helyen végzett. A csapatversenyben a Mihályi, Maior, Benyus, Kovács kvartett magabiztos vívással verte végig a mezőnyt, majd a döntőben szintén csak egy tussal, 44:43-ra maradt alul ellenfelével szemben, így az első megmérettetésen két ezüstérem is született, immár „ludovikás” színekben. A hölgyek is kitettek magukért, a fiatal női tőr csapatunk az elődöntőig menetelt és ezzel a 4. helyet szerezte meg a tornán.

További részletek a Bonum Publicum egyetemi magazin februári számában.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: NKE SE Vívó szakosztály