Csendes emlékezés a doni hősökre

Ünnepélyes külsőségek nélkül, de méltósággal emlékeztek a doni hősökre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az 1943. évi doni áttörés 78. évfordulója alkalmából a Ludovika Főépülete előtti, második világháborús emlékműnél helyeztek el koszorúkat, a járványhelyzet miatt azonban a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) honvédtisztjelöltjei és az Egyetem emlékezni szándékozó polgárai ezúttal nem vettek részt az emlékezésen.  

78 évvel ezelőtt, január 12-én indult meg a szovjet támadás a Don-kanyarban, amelynek következtében a több, mint 200 ezer fős 2. magyar hadsereg százezernél is több katonája vesztette életét. A Don folyó kétszáz kilométeres partszakaszát védő hadsereget 30-40 éves tartalékosok alkották, a 9. könnyű hadosztály (dandár) gyenge pontja a védelem volt. Ennek következményeként a szovjet erők hídfőket tudtak kialakítani, így meg tudták indítani a végső támadást 1943. január 12-én. A hadművelet során a 2. magyar hadsereget szétdarabolták a szovjet páncélosok által támogatott egységek, így a kemény orosz télben visszavonuló katonáknak társaikért, barátaikért kellett megküzdeniük.

A megemlékezésen koszorút és mécsest helyezett el az emlékműnél Christián László r. ezredes, oktatási rektorhelyettes és Pohl Árpád dandártábornok, a HHK dékánja.

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes