NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Online konferencia és poszterverseny doktoranduszoknak

A koronavírus-járvány kezeléséről, a humanitárius jogról, a Brexitről, valamint a kiberbiztonságról is szó volt a nyolcadik alkalommal megrendezett, a Haza Szolgálatában című online konferencián. Az NKE Doktorandusz Önkormányzatának főszervezésében tartott esemény mellett sor került a Tudomány Kapujában című poszterversenyre is.

Az előadók olyan lehetőséget kapnak absztraktjaik, posztereik és tanulmányaik bemutatására, amelynek eredményeként nemcsak a konferencia-kötetben publikálhatnak, hanem előadókészségüket és vitakultúrájukat is fejleszthetik – mondta köszöntőjében Papp Tekla egyetemi tanár, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke. Az esemény résztvevői hét szekcióban, több panelben ismertették kutatásaik eddigi eredményeit. A 82 előadásból 13 angol nyelven folyt, a többi között olyan témákat érinte, mint a pandémia, a kiberbiztoság, vagy a Brexit. A konferenciarészvétel az Egyetemhez való tartozást jelenti – erről Urbanovics Anna beszélt. Az NKE Doktorandusz Önkormányzatának elnöke szerint az esemény „egyaránt biztosít fórumot a szárnyaikat bontogató graduális hallgatóknak és a már kiforrott kutatásokkal rendelkező doktorandusz hallgatóknak”.

A konferencia elsődleges célja az állam és a köz szolgálatával összefüggő doktoranduszi kutatások bemutatása. Az eseményen elhangzott előadásokhoz kapcsolódó tanulmányok a tervek szerint elektronikus formában, lektorált konferencia kiadványban jelennek meg.

 

Szöveg: Pap Melinda Patrícia

Fotó: Szilágyi Dénes