NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Pótfelvételi 2020 – elstartolt a jelentkezés!

Nappali és levelező képzéseken is hirdet pótfelvételit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az általános felsőoktatási felvételi eljárás eredményeképpen több, mint 1700-an kezdhetik meg a tanévet szeptemberben, ám akik eddig nem jutottak be, azoknak most újabb esély nyílik. 

Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon is lehet még jelentkezni nappali és levelező képzésekre. A nappali alapképzések esetén például a közigazgatás-szervező és az államtudományi szakokra is várják a jelentkezőket, míg nappali és levelező mesterképzéseknél egyebek mellett a fejlesztéspolitikai programmenedzsment, az International Public Service Relations (angol nyelven), a kiberbiztonsági, valamint a kormányzás és vezetés szakokon nyílt lehetőség. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar az állami légiközlekedési alapszak katonai repülőműszaki szakirányán hirdet pótfelvételit, de a hagyományos alapszakokon (katonai logisztika, katonai üzemeltetés, katonai vezetői) és számos mesterszakon is. A Rendészettudományi Karon a bűnügyi igazgatási szak bűnügyi nyomozó szakirányán vannak még támogatott helyek, de a rendészeti és rendészeti igazgatási szakokon is. A bajai Víztudományi Kar az alapképzések tekintetében az építőmérnöki és a környezetmérnöki pálya iránt érdeklődőket várja, míg a mesterképzések közül a nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia (angol nyelven) szakon nyílt lehetőség a jelentkezésre.

A pótfelvételi beadási határideje: 2020. augusztus 9., éjfélig. Jelentkezni a felvi.hu-n lehet.

Az NKE pótfelvételi képzéseinek listája IDE kattintva érhető el.

 

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Nagy Ádám, Nagy Dániel


Címkék: 2020 pótfelvételi