Online Ludovika Nagyköveti Fórum

A V4 együttműködés kihívásairól volt szó a Ludovika Nagyköveti Fórum legutóbbi eseményén, amelyet ezúttal rendhagyó módon, online követhettek az érdeklődők. A Ludovika Tv stúdiójának vendége Őexc. Tibor Bial, Csehország nagykövete volt, akivel Breuer Klára nemzetközi igazgató és Zachar Péter, az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar nemzetközi dékánhelyettese beszélgetett.

„A V4 nem arról szól, hogy mindig, mindenben egyet kell értenünk, hanem arról, hogy közösen teremtsünk értékeket” – fogalmazott a beszélgetés során a cseh nagykövet, aki szerint egy kicsit egymásra is vannak utalva ezen országok. Elhangzott, hogy a Visegrádi Együttműködés 1991 februárjában indult útjára, mindössze 10 nappal a Varsói Szerződés megszűnése után, azonban nem az unió alternatívájaként, hanem inkább a régió megerősítésére irányuló szervezetként tarthatjuk számon. A Cseh Köztársaság szemszögéből a visegrádi csoport elsősorban egy közép-európai, párbeszéden és együttműködésen alapuló szervezetként jelenik meg. A nagykövet szólt arról is, hogy a járványidőszakban a V4 miniszterelnökök több videókonferenciát is tartottak más államfők bevonásával, így például Angela Merkel német kancellár vagy a Balkáni Hatok miniszterelnökei is meghívást kaptak egy-egy alkalomra. Szó volt arról is, hogy a V4 alapvetően egy pragmatikus kooperáció, amelyet nem tud befolyásolni az aktuális pártpolitika. Az együttműködés fő célja Közép-Európa pozícionálása az Európai Unión belül, ugyanakkor a Brexit kapcsán fontos kérdéssé válik, hogy tud-e a V4 egy hatalmi központ lenni az EU keretein belül. Az online fórumon elhangzott: az Európai Unió érzékeli, hogy a V4 együttműködés erős lábakon áll. Ezt tovább erősítik olyan programok, mint például a Start up your city kezdeményezés. A beszélgetés során szó volt a nanotechnológiai kihívásokról is, amelyekre szintén közösen szeretnének válaszokat találni a Visegrádi Négyek. A cseh nagykövet beszélt az egyik prágai kutatócsoport új fejlesztéséról, amely egy olyan nanobevonat körül zajlik, amely fotókatalízis révén a szennyező gázokat atomjaira bontja szét, így az ezzel bevont felületek képesek annyi levegőt megtisztítani, amennyit az azt használó emberek és általuk vezetett gépjárművek előállítanak.

Az online fórumon szó volt a V4 országok katonai, védelmi stratégiáinak irányairól is. Elhangzott, hogy tagországok között megvalósulóban van több Joint Degree megállapodás, amely az intézményfejlesztési stratégiának fontos eleme.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg:

Szöveg: Pap Melinda

Videó: Halápi Katinka