Demokratikus forradalmak és nemzeti ébredés

A II. Józseffel és a felvilágosult abszolutizmus rendszerével szembeni ellenzéki mozgalmak közti párhuzamokról és eltérésekről volt szó azon a konferencián, amelyet az NKE EJKK Molnár Tamás Kutatóintézete a Flamand Kormány Delegációjával és az Osztrák Kulturális Fórummal közösen szervezett.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott nemzetközi tudományos workshop elsősorban a politikai beszédmódok és az ideológiák vonatkozásában elemezte a Magyarországon és az Osztrák Németalföldön 1789/90-ben kibontakozó ellenzéki mozgalmak közti párhuzamokat és eltéréseket. A téma fő történetírási kontextusát a “demokratikus forradalmak” és a “nemzeti ébredés” problematikái adták. Az eseményen az időszak neves kutatói vettek részt, akik előadásaikban a II. Józseffel és a felvilágosult abszolutista rendszerrel szembeni ellenállás  változatai között megfigyelhető párhuzamokról és eltérésekről, a politikai diskurzusok jelentőségéről beszéltek, különös tekintettel a Magyar Királyságban, az Osztrák Németalföldön, illetve az Egyesült Belga Államokban megjelent pamfletekre. Emellett szó volt arról is, hogy az egyház milyen szerepet válallat az eseményekben és a jelenlévők a “nemzeti ébredés” problematikájára is rávilágítottak.

 

Szöveg: Hőnich Henrik

Fotó: Szilágyi Dénes