NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Közigazgatás a gyakorlatban: Orbán Balázs államtitkár

Ambiciózus, okos, hazában gondolkodó emberekre van szükség a közigazgatásban - hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem programsorozatának első rendezvényén. A Ludovika Campus tóparti teraszán tartott beszélgetésen Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára a többi között szólt a megújuló Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram sikeréről is. 

Az elsősorban hallgatókból álló közönség előtt a miniszterhelyettes saját szakmai pályája kapcsán elmondta: bár summa cum laude minősítéssel végzett az ELTE jogi karán, tudta, hogy ez még önmagában nem teszi lehetővé számára a biztos karrierút megtalálását. A jogi pálya mellett egyre inkább érdekelte a politológia is, és még egyetemistaként bekerült a parlamenti ösztöndíjprogramba, ami nagyon hasznos volt számára. Az ösztöndíjakat egyébként is jó lehetőségnek tartja arra, hogy a fiatalok minél korábban kipróbálhassak magukat a különböző szakmai területeken. „Már másod-harmadéves hallgatóként érdemes komolyabban elgondolkozni azon, mit szeretnének csinálni a diploma megszerzését követően és ehhez konkrétan mit kell tenniük a szakmai gyakorlatokon való részvételtől a kapcsolati háló kiépítéséig ”- mondta az érdeklődőknek az államtitkár.

Orbán Balázs szólt arról is, hogy a szakmai pálya első időszakában, akár már hallgatóként érdemes többfelé területen kipróbálnia magát az embernek és szerinte, ha a tudás megfelelő ambícióval is párosul, nincs szükség feltétlenül protekcióra sem ahhoz, hogy valaki megtalálja a helyét az életben. „Manapság azokkal tudok könnyebben együtt dolgozni, akiknek van közigazgatási tapasztalatuk, de nem közigazgatási fejjel gondolkoznak. Vagy van magánszektoros tapasztalatuk, de cél és közérdek orientáltabbak a többieknél”- tette hozzá a miniszterhelyettes.

Orbán Balázs szerint a mai fiatalokat a korrekt fizetés mellett leginkább az értelmes munka lehetősége érdekli. Számukra ma már a közigazgatás is egyre vonzóbb lehet, amit jól jelez a nemrégiben megújított Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram sikere. Elhangzott, hogy az ösztöndíj összegét jelentősen megemelték a 10 hónapos szakmai gyakorlat idejére és mentorok is segítik az ösztöndíjasokat. „Mindezeknek is köszönhetően nagy volt az érdeklődés a program iránt, hiszen az 50 helyre mintegy négyszázan jelentkeztek. Közülük többen külföldön szerzett diplomával rendelkeznek, de szeretnék itthon, a közigazgatásban kamatoztatni a külhonban megszerzett tudásukat”- tette hozzá az államtitkár.

A miniszterhelyettes kérdésekre válaszolva elmondta: számára a politikában az a legszebb, hogy el lehet szakadni a saját korlátainktól és lehetőség van a közösség tudatának formálására. Ráadásul állandóan tanulni is lehet a különböző helyzetek kezeléséből. Elhangzott, hogy a politika, a kormányzás, az állam működtetése elsősorban nem a szakmáról, a technológiákról, hanem az emberekről szól. Ennek ellenére fontosnak tartja az informatikai fejlesztéseket, amelyek révén a közigazgatásban is lehet egyfajta átrendeződés a humán területen. „Az emberi tényezők azonban később sem kapcsolhatóak majd ki a folyamatból, mindig szükség lesz személyes találkozási lehetőségekre is”- tette hozzá Orbán Balázs. Elhangzott az is, hogy a kormányzat folyamatosan dolgozik a közigazgatási szervezet „áramvonalasításán”, azaz úgy szeretnék csökkenteni a közszolgák számát, hogy közben javítsák a szektor versenyképességét. Ehhez pedig jól képzett és megfizetett alkalmazottakra van szükség. A miniszterhelyettes elmondta azt is, hogy Magyarország évszázadok óta nem rendelkezett olyan szuverenitással, mint manapság. Ez az állapot azonban nem egy adottság, hanem egy fejlesztendő terület. „A nemzetközi tapasztalatok felhasználásával ki kell találni a magyar gondolkodás minőségét”- fogalmazott Orbán Balázs.

A rendezvény végén a politikus három olvasmányt is kínált a hallgatóknak: Jordan B. Peterson „12 szabály az élethez”, Yoram Hazony: The Virtue of Nationalism és Szekfű Gyula: Mi a magyar? című kötetét.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes