NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Educatio 2019

Nagy az érdeklődés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései iránt a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A Hungexpo területén rendezett, szombat délutánig tartó eseményen az NKE mind az öt kara, valamint a Katasztrófavédelmi Intézet is bemutatkozik a pályaválasztás előtt álló fiataloknak.

Idén mintegy 50 felsőoktatási intézmény és 200 kiállító vesz részt a rendezvényen, amelyen a hagyományoknak megfelelően az NKE is képviselteti magát. Az intézmény standjánál az érdeklődők megismerkedhetnek a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, az Államtudományi és Közigazgatási Kar, a Rendészettudományi Kar, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, valamint a bajai Víztudományi Kar képzéseivel, de bemutatkozik az egyetem Katasztrófavédelmi Intézete is. A pályaválasztás előtt álló hallgatók első kézből szerezhetnek információt a felvételi követelményekről, az egyes képzésekről, a hallgatói életről és az olyan lehetőségekről is, mint például az Erasmusprogram. „A rendezvényen megjelenő felsőoktatási intézmények nagy száma is bizonyítja, hogy jelentős a verseny a főiskolák, egyetemek között a hallgatókért. Ez minket arra motivál, hogy még többet, még jobban dolgozzunk”- fogalmazott Koltay András. Az NKE rektora szerint az egyetemnek van egy sajátos filozófiája, amely eleve meghatározza az erre fogékony célközönséget. „Olyan fiatalokat várunk, akiknek a nemzet, a haza szolgálata valóban vonzó, 21. századi feladat”- fogalmazott a rektor. Elhangzott az is, hogy a közelmúltban meghozott kormányzati döntések azt a célt is szolgálják, hogy a tágabb értelemben vett közszolgálatban elhelyezkedők az eddiginél jelentősebb erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesüljenek. Koltay András szerint ebben a megújuló közigazgatási ösztöndíjprogramnak is komoly szerepe lehet. Az NKE standján megjelenő Szendrő Péter is elégedett volt a nagyszámú érdeklődővel és az egyetem kínálatával. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke szerint az Educatio kiállítás egy remek lehetőség a felsőfokú intézmények számára a bemutatkozásra.

A csütörtöki napon az NKE képzései iránt folyamatos volt az érdeklődés. A Székesfehérvárról érkező Liszi Dorottya az ÁKK államtudományi mesterképzésén szeretné folytatni tanulmányait, hogy később a közigazgatásban tudjon, - akár vezető pozícióban - elhelyezkedni. A pécsi Vígh Andrást a rendészeti képzések érdeklik, különösen a bűnügyi nyomozói munka vonzza. Verhóczki János ezredes, az RTK Tanulmányi Osztály vezetője is megerősítette, hogy a nyomozói képzések különösen sok fiatalt érdekelnek, de maga az egyenruha is vonzza a pályaválasztás előtt állókat.

Hasonlóan vélekedik erről Szászi Gábor ezredes is. A HHK oktatási dékánhelyettese kiemelte, hogy a katonai képzések közül idén is nagyon népszerű az állami légiközlekedési alapképzési szak. A kiállítás ideje alatt az érdeklődők egy JETfly szimulátoron próbálhatják ki képességüket. A katasztrófavédelmi képzésekről is kaphatnak felvilágosítást a látogatók. Vass Gyula tű. ezredes, a Katasztrófavédelmi Intézet igazgatója szerint ők is kiszámítható életpályát tudnak kínálni a fiataloknak, akik három szakterületen tudnak továbbtanulni.

A nemzetközi képzések iránt is folyamatos az érdeklődés, ráadásul itt sokszor már célirányosan érkeznek a leendő hallgatók a kar standjára. Tischler Zoltán, a NETK munkatársa elmondta, hogy a kar képzésein lehetőség van a magas szintű nyelvtudás megszerzésére, illetve további fejlesztésére is. A Víztudományi Kar standját is sokan keresik fel a kiállításon. Dalkó Ilona, a kar munkatársa szerint a bajai képzési helyszín sem tántorítja vissza az érdeklődőket, miután az intézmény megfelelő kollégiumi elhelyezést tud biztosítani a hallgatóknak. Hozzátette, hogy a sok gyakorlati lehetőség viszont feltétlenül vonzó szempont a fiatalok számára.

Az Educatio kiállítás szombat délutánig folytatódik a Hungexpo területén. Az NKE standja a képzésekkel kapcsolatos információk mellett különböző bemutatókkal és játékokkal is várja az érdeklődőket.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: Educatio 2019