NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Tatán találkozhattak először a „gólyák”

A felvételt nyert, leendő első évfolyamos hallgatók tiszteletére idén negyedik alkalommal rendezte meg gólyatáborát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) és a kari hallgatói szervezetek közös szervezésében megvalósuló négy napos rendezvényen az intézmény öt karának mintegy 500 „gólyája” fesztiválozhatott Tatán.

A gólyatábort megnyitó beszédében Prof. Dr. Padányi József az egyetemre jellemző szervezési és szervezeti értékmutatókról szólt a leendő első évfolyamosoknak. Az NKE tudományos rektorhelyettese az intézménybe való jelentkezést tudatos értékválasztásnak nevezte. Beszédében kitért az egyetem alapításának részleteire és a jogelőd intézmények bemutatására. A rektorhelyettes szerint az egyetemnek készen kell állnia, hogy válaszoljon a 21. század kihívásaira. További célként emelte ki a mobilitást és az együttműködést. „Önök egy olyan egyetem hallgatói, amely az Erasmus rendszerben kiválóan működik. Együttműködünk, tanulunk, hogy a jó gyakorlatot hazahozzuk és a mindennapjaink részévé tegyük” - hangsúlyozta. Az egyetem mindent megtesz, hogy a szolgáltatásaival támogassa a hallgatók tanulmányait. Erre példaként a nemrégiben átadott Ludovika Campust említette, amely bizonyítja, hogy kiváló az egyetem infrastrukturális háttere. Elmondta, hogy a diákélet támogatására is nagy hangsúlyt fektet az NKE.

A központi köszöntőt követően a kari sátrakban a karok dékánjai szóltak a leendő elsőévesekhez, bemutatva az Államtudományi és Közigazgatási Kar, a Rendészettudományi Kar, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, valamint a Víztudományi Kar működését és hallgatói életének mindennapjait.

Dr. Orbán Balázs az NKE jövőjéről tartott kerekasztal-beszélgetésen elmondta, hogy az NKE sajátos egyetem, sajátos működési móddal. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az intézményt jellemző versenyelőnyről is szólt. Meglátása szerint fontos, hogy az ember olyat tegyen, amivel a közösséget tudja szolgálni. Elmondta, hogy számos feladat és kihívás áll az egyetem előtt, melyekben nagy szerepe lesz a frissen megválasztott új rektornak, Dr. Koltay Andrásnak is. „Az NKE hallgatói a jövő magyar elitjét is meg fogják határozni” - hangsúlyozta.

A gólyatábor szervezői színes programokkal készültek az eseményre, így az első naptól kezdődően csapattalálkozókon, sorversenyeken, éjszakába nyúló bulikon, sportfoglalkozásokon és különböző tájékoztató előadásokon vehettek részt a gólyatábor résztvevői. Az egyetem képviseletében szakkollégiumok és szervezeti egységek települtek ki, hogy megismertessék az intézményt a hallgatókkal.

„A gólyatábort féléves szervezési munka előzte meg, hogy a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani a gólyáknak” - mondta Kosztrihán Dávid. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy a táborban az NKE különböző karára járó hallgatók szervezőként jól együtt tudtak működni, és maradandó élménnyel tudták gazdagítani a hivatásos és a civil hallgatókat egyaránt. Mint mondta, a gólyatábor résztvevőinek lehetőségük nyílt ismerkedési és csapatépítési feladatokon keresztül felfedezni a karok működését, valamint különböző sportfoglalkozásokon bizonyíthatták rátermettségüket. Az EHÖK a gólyatáborban megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Colorpartyt, valamint olyan fellépőkkel szórakoztatta a gólyákat esténként, mint a Purebeat, a Szeresd a Trashem vagy éppen Zahorán Attila. A tanév során számos programmal készül a hallgatóknak az EHÖK: megszervezi a gólyabált, az NKE Vibes partit vagy éppen az idén ősszel először debütáló Közszolgálati Egyetemi Napok /KEN/ rendezvényt is. „A célunk, hogy a hallgatók minél szélesebb rétegét megszólítsuk, biztosítva ezáltal, hogy  mindenki megtalálhassa a kedvére való programot és a közösség tagjává válhasson” - emelte ki Kosztrihán Dávid.

A gólyatábort követően elkezdődik az egyetemi élet, hiszen a hivatásos hallgatókra az alapkiképzés, míg a civil hallgatókra az orientációs gólyahét eseményei várnak. Az összegyetemi tanévnyitó ünnepségen pedig hivatalosan is az egyetem teljes jogú polgáraivá válnak majd a felvételt nyert hallgatók.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: gólyatábor 2018