NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Változás az NKE élén

Prof. Dr. Patyi András 2018. augusztus 31-ei határidővel benyújtotta a rektori vezetői megbízásáról való lemondását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem június 29-ei Fenntartói Testületi (FT) ülésén, és egyben kérte a testületet, hogy kezdeményezze Áder János köztársasági elnöknél a rektori megbízatás alóli felmentését. A Fenntartói Testület a lemondást tudomásul vette és egyben döntött az új intézményvezetői pályázat kiírásáról.

Patyi András 2012. január 1-je óta vezeti az egyetemet. Elévülhetetlen érdemei vannak az NKE létrehozásában, az egyetemi integráció megvalósításában és a Ludovika Egyetemi Campus megvalósításában, amelyben aktívan részt vett. Második rektori ciklusára 2016 őszén kapott bizalmat az NKE Szenátusától. Akkor a Bonum Publicumnak adott interjújában azt nyilatkozta: „Sosem csináltam titkot abból, hogy a legnagyobb intézményi és szellemi jogelődnek a Királyi Honvéd Ludovika Akadémiát tartom. A hagyományok ismerete és szeretete segít az értékek megértésében és közvetítésében, melyek közül az egyik legfontosabb a tisztelet: a nemzet, a tudás, az emberi jogok, a közösségek, a parancsnok, az alárendeltek, és legfőképp a hallgatók tisztelete, hiszen ők azok, akik a haza, a köz szolgálatára esküsznek fel.” Az interjúban kiemelte: „…nem azt a képet kell fenntartanunk, hogy jó egyetem szeretnénk lenni, hanem azt, hogy jók vagyunk, és egyre jobbak szeretnénk lenni. Ehhez nagyon fontos a képzésfejlesztés és az intézményi stabilitás, továbbá a nemzetközi tudástranszfer erősítése, valamint a szervezet- és közösségépítés, amelynek nagyon fontos eleme a Ludovika Campus-projekt”.

Az új rektor személyéről az Egyetem Szenátusa véleményezését követően szintén az FT fog dönteni augusztus közepén. Patyi András nem szakad el az egyetemi élettől: oktatói munkáját intézetvezető egyetemi tanárként továbbra is a Nemzeti Közszolgalati Egyetemen folytatja.

 


Címkék: rektor Patyi András