NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Adventi faültetés a Ludovika Campuson

73 őshonos fát ültettek az első adventi hétvégén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán. Mindez része annak a fapótlási tervnek, amelynek megvalósítása során a Campus Igazgatóság gondoskodik a történeti kertben őshonos fafajták pótlásáról és a Park 2018-as átadásakor meglévő faállomány szinten tartásáról.

Az Orczy-park 2017 tavaszán kezdődő megújítása tereprendezéssel és fakivágással is járt, amely dendrológiai szakvélemény alapján történt. A kertfejlesztési beruházás előtt szakemberek mérték fel a Park teljes növény- és faállományát, valamint megvizsgálták meg, hogy mely fákat kell esztétikai vagy egészségi okok miatt eltávolítani. Az intézmény számára kiemelt üzemeltetési feladat a Park 2018. áprilisi átadása óta bekövetkezett természeti változások folyamatos nyomon követése, hiszen a fák állapota évről-évre változik: a megsérült, megbetegedett, kiszáradt fák balesetveszélyesek.

Az Orczy-park történeti és természeti értékeit messzemenőkig szem előtt tartva a Campus Igazgatóság az NKE Szolgáltató NKft. közreműködésével felülvizsgálta a Park fakataszterét, amelynek segítségével lehetőség nyílik a fák fajtájának, méretének, egészségi állapotának, és értékének meghatározására. Ez pedig kiemelten fontos a kertápolással kapcsolatos szakszerű és tervszerű döntések meghozatalához. A fakataszter azonban csak akkor fog valódi értékkel bírni, ha az a történeti kert értékeinek és állagának hosszú távú megőrzését szolgáló munkálatok alapját képezi. A fakataszterben szereplő adatok folyamatos frissítésével kiderül, hogy a faállomány hány százaléka igényel beavatkozást, szükség van-e metszésre, indokolt-e egy adott fa cseréje. Az adatok naprakészen tartásával és egy hosszútávra szóló parkápolási cselekvési terv meghatározásával az intézmény folyamatosan szinten tarhatja a Park állapotát, átörökítve annak értékeit a jövő nemzedékei számára.

A faállomány átfogó feltérképezése rámutatott arra, hogy a történeti kertben jelenleg 12 fa állapota vált életveszélyessé, kivágásuk az azonnali balesetveszély-elhárítását szolgálja. Ennek következtében 3 fa kivágása történt meg, 9 fa pedig visszavágásra került. A 2017-ben ültetett mintegy 900 fa közül pár tucatnyi elhalt, tönkrement vagy esztétikailag hibás, ezért a faállomány felülvizsgálata folyamatos. A fakataszter alapján hiányzó faállomány pótlására fapótlási tervet dolgozott ki a Campus Igazgatóság. Ebben közreműködött Orlóci László az ELTE Fűvészkert igazgatója, Szloszjár György az Orczy-park beruházás korábbi kivitelezője, valamint Kosztka Ernő, a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének elnöke, a fapótlást kivitelező Barackvirág Kft. ügyvezetője. A fapótlási terv alapján, advent első hétvégéjén 73 őshonos fát ültettek az NKE Szolgáltató NKft. munkatársai. Az ültetett fák között van a többi között Juhar, Platán, Magyar kőris, Ezüst hárs, Bugás csörgőfa, Pireneusi berkenye, Korai juhar, Gömbkőris és Páfrányfenyő is.

A fakataszter folyamatos naprakészen tartásával, a hiányzó faállomány évenkénti pótlásával megvalósul a Ludovika Campusnak otthont adó Orczy-kert kert eredeti állapotának megőrzése, történeti örökségünk védelme és a természetes környezet szakszerű állagmegóvása, gondozása.


Címkék: Ludovika Campus