NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Jó tanuló, jó sportoló díj 2023

Jó tanuló, jó sportoló díj 2023.

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a „Jó tanuló, jó sportoló díj” meghirdetésével minden évben megjutalmazza a tanulásban és a sportban is kiváló eredményt elérő hallgatóit.

A pályázat kiírásának és egyben a Díj elnyerésének célja:

-         a tehetséggondozás;

-         a hallgatók ösztönzése jobb tanulmányi- és sporttevékenységre;

-         bebizonyítani, hogy az egyetemi tanulmányok és a magas szintű sport összeegyeztethető.

A pályázatban részt vehet minden II.-III.-IV. évfolyamon nappali munkarendben tanuló, valamint két féléves mesterképzés esetén a 2. féléves nappali munkarendben tanuló azon hallgató, aki nemzetközi (Olimpia, VB, EB) és hazai (legalább országos bajnokság) sportszövetségek versenyein, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, a Belügyminisztérium (BM), és a Honvédelmi Minisztérium (HM) bajnokságok versenyein eredményesen szerepel, és az utolsó két aktív félév lezárásakor feltüntetett súlyozott tanulmányi átlagainak számtani középértéke legalább 3,51.

Előnyt jelent, ha a pályázó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Ludovika Sportegyesület szakosztályainak valamelyikében igazolható sporttevékenységet végez.