Csontváry Program - leírás

A MAGYAR KULTÚRA FELFEDEZÉSE – CSONTVÁRY PROGRAM

Kedves Hallgatótársaink!

A sikeres tavaszi pilotidőszak után a Csontváry Program keretein belül elérhető előadások és egyéb kulturális programok a 2021/22-es tanév I. félévében szabadon választható kurzusként kerülnek meghirdetésre, „A magyar kultúra felfedezése – Csontváry Program” elnevezéssel.

A Csontváry Program az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának felsőoktatási programja, melynek célja kulturális örökségünk azon értékeinek megismertetése a hallgatókkal, amelyek hozzájárulhatnak nemzeti identitásuk kialakításához, megtartásához és erősítéséhez, különböző előadásokon és művészetpedagógiai foglalkozásokon való részvételi lehetőség biztosítása által. A közszolgálati, közigazgatási terület azon hivatások közé tartozik, melynek kiemelt szerepe kell, hogy legyen az igényes magyar kultúrát kedvelő és értékelő közönség megtartásában, így a kurzusra való jelentkezéssel egy azt tematikusan bemutató programsorozaton vehettek részt.

Amennyiben felveszitek a tárgyat, a félév során 5 db tetszőleges foglalkozásra kell jelentkeznetek, majd ezután egy kb. 5 oldalas beadandó dolgozatot készítenetek a programsorozaton látottakról.

A részvételt a következőképpen kell teljesítenetek:
1️⃣ egy alkalom a Szépművészeti Múzeumban VAGY a Magyar Nemzeti Galéria, Hungarian National Gallery-ben;
2️⃣egy alkalom a Fővárosi Nagycirkuszban;
3️⃣egy alkalom az Óbudai Danubia Zenekar / Danubia Orchestra Óbuda koncertjén;
4️⃣egy alkalom a Nemzeti Színházban;
5️⃣egy alkalom a Magyar Állami Operaházban,
tehát minden intézménynek csak 1 programján lehet és egyben kötelező megjelennetek.

Az egyes alkalmakra a LudEvent felületen külön-külön kell majd regisztrálnotok. A LudEvent-en meghirdetett alkalmakra csak abban az esetben tudtok jelentkezni, ha felvettétek "A magyar kultúra felfedezése – Csontváry Program" elnevezésű kurzust. Ellenkező esetben a regisztrációtok törlésre kerül.

A tárgy teljesítéséért 3 kreditet kaptok.

A szabadon választható tárgy keretein belül látogatott alkalmakon a részvétel ingyenes.

Keressétek a kurzust a Neptunban!

-----------

Felmerülő kérdéseitekkel forduljatok bátran Molnár Kamillához vagy Sztipanov Bertához  a csontvary@uni-nke.hu e-mail címen.

NKE EHÖK