Defence matters - Hungary

A NATO is támogatja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai programjait

(2014. 09. 01.)

Néhány nappal az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) szeptember 4-5-i walesi csúcstalálkozója előtt érkezett a hivatalos értesítés, miszerint a NATO 6000 euró értékű támogatást biztosít az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont „Defense Matters – Hungary” című projektjéhez 2014 őszén. A projekt célja, hogy fokozza a biztonság- és védelempolitikához kapcsolódó társadalmi párbeszédet és információáramlást, erősítse a politikai és katonai elit, illetve védelempolitikai szakértői körök közötti kapcsolatot.

„A támogatás komoly szakmai elismerést jelent számunkra: egyrészt azt érezzük, hogy a brüsszeli NATO Központban is láthatóak vagyunk, ismerik a munkánkat és megbízható partnerként tekintenek ránk. Másrészt tudják, hogy nagy a hazai láthatóságunk: elemzéseinken és szakmai megjelenéseinken keresztül a politikai és szakmai elitet, a médián keresztül széles társadalmi rétegeket érünk el, és képesek vagyunk hitelesen kommunikálni a hazai és nemzetközi védelmi szféra, így a NATO számára is fontos üzeneteket” – foglalta össze Tálas Péter a támogatás odaítélésének okait. „Élünk ezzel a lehetőséggel és a szeptember 1-jén kezdett rendezvénysorozat állomásain mind budapesti, mind vidéki egyetemeken, valamint számos médiumban bővítjük a NATO-val kapcsolatos ismereteket.”

Év végéig a NATO walesi csúcstalálkozójától kezdve egy hosszabb előadássorozatot állítottunk össze, melynek leghangsúlyosabb eleme a szeptember 8-i szakértői konferenciánk az NKE Ludovika Campuszán, ahol a NATO-csúcs értékelését tartjuk meg. Ezt követően a Budapesti Corvinus Egyetemen, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Veszprémben tartunk védelempolitikai és NATO-tematikájú előadásokat a helyi egyetemeken. Ezek nemcsak a Kutatóközpont szakmai megítélését erősítő, hanem az NKE képzéseinek hírét is öregbítő rendezvények.

A rendezvényeket kiegészíti több kiadvány megjelentetése és széles körben történő bemutatása: még júniusban jelent meg a „Magyar biztonságpolitika, 1989-2014” c. tanulmánykötet; hamarosan teljessé válik „15 Év – 15 Hang – Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről” c. interjúsorozatunk kötete. Ki fejezetten az országgyűlési képviselők számára készítünk egy „Biztonságpolitikai Kézikönyvet”, amelyből a döntéshozók könnyen áttekinthető formában, gyorsan megismerhetik Magyarország biztonsági környezetének legfontosabb stratégiai összefüggéseit és néhány alapvető információforrást.

Emellett erősítjük a média képviselőivel kialakított kapcsolatunkat: a szeptember 1-jei sajtóbeszélgetés mintájára rendszeres tájékoztatást biztosítunk SVKK Elemzéseink bemutatása mellett a legaktuálisabb biztonságpolitikai témákkal kapcsolatban.

„Fontosnak tartjuk, hogy megerősödjön az a szemlélet az Egyetemen belül, hogy lehetőségeinkhez mérten mi magunk is forrásokat hozzunk be, és ne csak felhasználjuk a központi költségvetésből biztosított forrásokat. Egy-egy kisebb kutatási projektben néhány ezer euró, nemzetközi projektekben már több tízezer euró kutatási támogatást nyerhet el egy talpraesett, magas szakmai értékkel bíró projekt” – hangsúlyozta Csiki Tamás, a Kutatóközpont munkatársa, a NATO-projekt felelőse. „Ez azt is megköveteli, hogy képzett, gyakorlott és természetesen idegen nyelveken is profin kommunikáló munkatársakkal dolgozzunk. E téren nyugodt szívvel támaszkodhatunk a Nemzetközi Iroda munkatársaira és a központi szervezetek felkészült kollégáira is.

Egyetemes kérdések a NATO-csúcs előtt

(2014. 09. 01.)

„A társadalom, illetve a biztonság- és védelempolitikai szakma képviselői közötti párbeszédet segíti elő ez a rendszeres sajtóbeszélgetés, amelyre meghívtuk Önöket, a média képviselőit. Ez egyfajta kísérlet, ugyanis a jövőben szeretnénk ilyen jellegű háttérbeszélgetéseket folytatni a sajtó munkatársaival - ennek a nyitánya a mai esemény.” – mondta Tálas Péter az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében rendezett sajtóbeszélgetésen.

A beszélgetésen a NATO szeptemberi, walesi csúcstalálkozója került célkeresztbe. Tálas Péter ezzel kapcsolatban elmondta: az előkészületek során volt némi bizonytalanság a NATO-csúcs tematikáját illetően, de az ukrán-orosz kérdés súlyosbodása gyakorlatilag elsöpörte ezt a problémát.

Az ukrán válsággal kapcsolatban a többi között elhangzott, hogy a komoly orosz gazdasági kapcsolatokkal rendelkező Nyugat nem akarja provokálni Putyint és nem szeretne egy újabb hidegháborút. Tálas Péter kifejtette, hogy az USA és az Európai Unió a szankciópolitika híve és többször is jelezték, hogy nem akarnak fegyveresen elköteleződni Ukrajna mellett. Hozzáfűzte, hogy a NATO-n belül erős a megosztottság az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban. Van néhány ország, amely részben az energiafüggőség, részben az egyéb gazdasági kapcsolatok veszélyeztetésének elkerülése miatt idegenkedik a szankciók bevezetésétől, mint például Németország, Görögország, Olaszország, Szlovákia és Magyarország.

Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője szerint a NATO elsősorban arra használja majd fel az ukrán válságot és az orosz fenyegetést, hogy a szövetség belső egységét megerősítse.

Szó esett arról is, hogy hét NATO tagország egy tízezer katonából álló, azonnali reagálású erőt akar felállítani válaszul Oroszország ukrajnai behatolására. Ezzel összefüggésben öt fogadó bázis kialakítását tervezi az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, nevezetesen Észtorzságban, Litvániában, Lettországban, Romániában és Lengyelországban.

A védelmi kiadások is terítéken lesznek a NATO csúcstalálkozón. Ezzel kapcsolatban Csiki Tamás az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának munkatársa a média képviselőinek elmondta, hogy a walesi csúcstalálkozón előreláthatólag felszólítják majd az európai NATO-tagállamokat védelmi költségvetésük növelésére. Ez a kérdés a szövetségesi szolidaritás kifejezésén kívül a NATO működőképessége miatt is kulcsfontosságú.

Tálas Péter az esemény zárásaként kiemelte, hogy a hasonló, jövőbeli műhelybeszélgetéseken résztvevő sajtó munkatársak elsőként kapják meg majd az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóközpontja által készített tematikus szakmai elemzéseket: ezzel is szeretnénk egyfajta exkluzivitást adni ezeknek a találkozóknak.

Konferencián értékelték a NATO-csúcs döntéseit

(2014. 09. 08.)

 

A NATO walesi csúcstalálkozóját értékelték az NKE Nemzetközi Intézet Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja által szervezett konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében. A rendezvény főbb témái között szerepeltek a walesi csúcstalálkozó politikai üzenetei, a NATO – Ukrajna – Oroszország kapcsolatok és Magyarország NATO-szerepvállalása.

Az eseményen Takács Szabolcs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára úgy értékelte, hogy a szeptember 4-5-i walesi NATO-csúcs a szövetség legújabb kori történetének legfontosabb csúcstalálkozója volt, mivel a NATO közvetlen szomszédságában – Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Kelet-Európában – dúló fegyveres konfliktusokra reagálva a szövetséget megerősítő döntések születtek. A newporti találkozó egyértelmű üzenete az, volt, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete továbbra is olyan koherens, egységes és erős politikai és katonai szövetség, amely minden tagját képes megvédeni. Takács Szabolcs kiemelte, hogy a NATO-csúcson a magyar kormány fontos hangsúlyt helyezett a szövetség politikái tekintetében a szomszédos térségek stabilitásának és prosperitásának erősítésére, aminek érdekében a Nyugat-Balkán államainak NATO-csatlakozását is napirenden kell tartani.

Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára a NATO képességfejlesztési döntéseire és a magyar hozzájárulások összegzésére fókuszált. A NATO-tagállamok által kibocsátott Transzatlanti Nyilatkozattal és a csúcstalálkozó Zárónyilatkozatával összhangban a magyar kormány is elkötelezte magát a védelmi kiadások növelése mellett. E tekintetben az Országgyűlés döntése függvényében a 2012-ben elfogadott kormányhatározatban tett vállaláshoz képest – melynek értelmében 2016-ig nominálértéken nem csökken a honvédelmi költségvetés, 2016-tól pedig évente a GDP 0,1 százalékával kívánják növelni a védelemi kiadásokat – is várható előrelépés. A találkozó magyar felajánlásai és vállalásai között szerepelt a NATO Stratégiai Légiszállítási Képességének helyt adó Pápa Bázisrepülőtér fejlesztése a befogadó és állomásoztató képesség növelése érdekében. Emellett a Magyar Honvédség fokozni fogja a NATO hadgyakorlatain és kiképzési programjaiban való részvételét Lengyelországban és a Baltikumban, majd 2015-ben Magyarország többnemzeti gyakorlatoknak ad otthont. Az ukrán válság kezelése érdekében Magyarország szerepet vállal a NATO által létrehozott pénzügyi alapokban is, amelyek kiképzési, logisztikai programokat, valamint a konfliktusban megsebesült ukrán katonák rehabilitációját is magukban foglalják.

A konferencia második, a NATO, Ukrajna és Oroszország kapcsolatát vizsgáló paneljében Varga Gergely, a NKE SVKK munkatársa bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nyugat és Oroszország kapcsolatát az elmúlt 25 évben is változó, hol együttműködőbb (NATO-orosz Békepartnerség – 1997, 9/11 – 2001, „reset-politika” – 2009), hol konfrontatívabb időszakok (koszovói háború – 1999, színes forradalmak – 2003-2005, grúz-orosz háború – 2008, líbiai beavatkozás – 2011) jellemezték. Tálas Péter, az NKE SVKK igazgatója az ukrán válság összetettségéről és válság értelmezési szintjeiről, illetve a walesi csúcs találkozó Ukrajnát érintő döntéseiről beszélt. A válsággal kapcsolatos nyugati magatartás motivációit vizsgálva hangsúlyozta, hogy a „nyugati országok” nem akarnak új hidegháborút, az ukrán válságra politikai megoldást kívánnak találni, és a rövidtávon, katonai értelemben győztesnek tűnő Oroszország közép- és hosszútávon komoly gazdasági és politikai problémákkal szembesülhet az ukrán konfliktus következtében.

Deák András György, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az ukrán és az orosz magatartást befolyásoló gazdasági és politikai folyamatokat ismertetve úgy értékelt, hogy Oroszországot az Egyesült Államok által foganatosított és az Európai Unió által támogatott pénzügyi szankciók érintik a legérzékenyebben, s hosszabb távon ez kényszerítheti a moszkvai vezetést meghátrálásra. Az orosz-ukrán konfliktus főszereplőinek a belpolitikai folyamatok által motivált érdekeiről szólva Deák András jelezte, hogy míg Vlagyimir Putyint gazdasági okokból inkább szorítja az idő a megoldás kicsikarásában, Porosenko ukrán elnököt az őszi parlamenti választásra tekintettel paradox módon inkább erősíti a konfliktus elhúzódása.

A konferencia harmadik panelje Szenes Zoltán, az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Biztonsági Tanulmányok Tanszékének tanszékvezetője moderálásával a 15-éves magyar NATO-tagság eredményeinek tükrében értékelte a csúcstalálkozó eredményeit, a NATO és Oroszország kapcsolatát, valamint a várható fejleményeket. Kovács István, Magyarország korábbi NATO-nagykövete szintén azon véleményének adott hangot, hogy Oroszország gazdasági téren sebezhető és következetes szankciópolitikával befolyásolható. Ezt egészítette ki Makk László, az Országgyűlés Külügyi Igazgatóságának biztonság- és védelempolitikai titkárságvezetője az orosz fél NATO-ról alkotott képével.

Szőnyegi János, a Honvédelmi Minisztérium Stratégiai Elemző és Értékelő Osztályának vezetője az elmúlt 15 év legfőbb eredményeként magyar vonatkozásában a professzionális haderő kialakítását nevezte meg, amit a széleskörű nemzetközi elismertségnek örvendő magyar válságkezelő szerepvállalás is alátámaszt. Szenes Zoltán a következő évekre előretekintve záró gondolatában „valószínűleg kisebb, modernebb és nemzetközileg továbbra is aktív Magyar Honvédség” képét festette a hallgatóság elé, aminek alapját a csúcstalálkozón elfogadott döntések is tovább erősítik.

Tálas Péter, az SVKK igazgatója elmondta, hogy a konferencia célja a NATO-csúcs elemzésén túl egyben az is volt, hogy a biztonság- és védelempolitika kiemelt terület figyelmet kapó szakterületté váljon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – ezt segíti elő az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának „Defense Matters – Hungary” elnevezésű projektje, amely a NATO Public Diplomacy Division támogatásával valósul meg.

„Egyetértés = Előrelépés?” – Szakértőink a NATO-csúcsot értékelték

(2014. 09. 18.)

Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja 2014 őszén szakmai partnereivel együttműködésben rendez aktuális biztonságpolitikai kérdéseket vizsgáló előadássorozatot, melynek következő állomása az Antall József Tudásközponttal együttműködésben a Budapesti Corvinus Egyetemen szervezett előadás volt, 2014. szeptember 18-án. A NATO Public Diplomacy Division támogatásával megvalósuló „Defense Matters – Hungary” projekt célja, hogy minél szélesebb réteg számára, így különösen az egyetemeket tanuló fiatal értelmiségiekkel, a jövő vezetőivel alakítson ki párbeszédet napjaink biztonságpolitikai kérdéseiről, a védelmi képességek jelentőségéről és magáról a NATO-ról.

Az előadáson és az azt követő kerekasztal-beszélgetésen Dr. Tálas Péter, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója, Csiki Tamás, a központ kutatója, valamint Kiss Péter, a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának munkatársa osztotta meg gondolatait a walesi NATO-csúcstalálkozó eredményeivel kapcsolatban.

A kibontakozó beszélgetésben az előadók egyetértettek abban, hogy Magyarországnak hiteles szövetségesi szerepet kell vállalnia, amelyet védelmi kiadásainak megfelelő szinten tartásával, lehetőleg a jövőben a növelésével is alá kell támasztania. A walesi NATO-csúcstalálkozón hozott döntések, így a tagállamok védelmi kötelezettségvállalása (Defense Pledge) nem maradhat pusztán politikai nyilatkozat, hanem valós, alkalmazható katonai képességeket, a NATO reagáló képességeinek megerősítését kell, hogy eredményezze.

Ezt segítheti elő a magyar kormány határozata, amely még 2012-ben biztosította azt, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökken a magyar védelmi költségvetés, 2016-tól kezdődően pedig a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 0,1%-ával növeli a honvédelmi kiadásokat minden évben 2023-ig. Az ukrán válság, illetve az „Iszlám Állam” felemelkedése és az ezekből származó instabilitás egyértelműen alátámasztják ennek szükségességét.

„Biztonsági kihívások, stratégiai válaszok”valamint „Biztonságpolitika és válságkezelés” – közszolgálati továbbképzési szemináriumok az NKE-n

(2014. 10. 01., 2014. 10. 07.)

 

Miközben a 21. század elején Európa államai korábban nem látott biztonságot és stabilitást élveztek, stratégiai környezetünk folyamatosan, dinamikusan – és olykor váratlan irányban, módon változik. Látványosan szemléltették ezt az „arab tavasz” forradalmai Észak-Afrikában, a szíriai majd az orosz-ukrán válság, végül az „Iszlám Állam” felemelkedése a Közel-Keleten, amelyekre Európa államai a NATO és az Európai Unió keretében egyaránt reagálni kénytelenek. A tájékozottság, informáltság a nemzeti és nemzetközi biztonságot érintő kérdések terén a modern közigazgatásban ma olyan követelmény, amelynek nem lehet nem megfelelni. Ennek elősegítése érdekében „Biztonsági kihívások, stratégiai válaszok” valamint „Biztonságpolitika és válságkezelés” címmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézete (VTKI) két párhuzamos, egynapos képzést szervezett a közszférában dolgozók számára 2014. október 1-jén.

A több mint száz államigazgatásban dolgozó közalkalmazott és kormánytisztviselő részvételével lefolytatott képzés napjaink aktuális biztonságpolitikai kérdéseivel kapcsolatban az alapvető összefüggések ismeretét, stratégiai látásmódját és az államigazgatás különböző szintjein és területein is potenciálisan megjelenő biztonsági problémák alapvető ismeretét biztosította a vizsgált problémák esetében. A képzés szakmai programját biztosító Stratégiai Védelmi Kutatóközpont, illetve az NKE Nemzetközi Intézet Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék munkatársainak tapasztalata alapján több tényező is indokolja, hogy miért érdemes a nemzeti és nemzetközi biztonság folyamataival, a válságok kialakulásával és kezelésével behatóbban foglalkozni a közszférában dogozóknak is. Egyrészt maga a biztonság, mint fogalom az elmúlt két évtizedben jelentősen kibővült: a katonai tényezők korábbi túlsúlyát egyre jobban kiegészítik és visszaszorítják a gazdasági, politikai, társadalmi és környezeti biztonság kérdései – melyeket tisztán kell látnunk és átfogóan, összkormányzati koordinációval kell kezelnünk. A képzés előadásai leképezték ezt a tartalmi kibővülést és számos konkrét esettanulmányon keresztül világítottak rá arra, hogyan találkozik az állam, az államigazgatás a biztonsághoz kapcsolódó problémákkal és hogyan lehet mindegyiket „testre szabott eszközökkel” kezelni. Másrészt azt tapasztalhatjuk, hogy egy-egy biztonsági probléma a média folyamatosan növekvő közvetítő-értelmező szerepe következtében erősen szubjektív megítélés alá esik, és már úgy kerül a társadalomhoz, hogy olykor felnagyítja, máskor elrejti a probléma objektív, reális jelentőségét. Így az egynapos képzés tematikájának kidolgozásánál arra törekedtünk, hogy erre a problémára a megfelelő módon rámutassunk és lehetővé tegyük, hogy egyes kérdéseket valós súlyuk alapján ismertessünk és értékeljünk. Ezek olyan készségek, amelyeket a mindennapi munka során a közigazgatásban dolgozók is sikerrel alkalmazhatnak.

A „Biztonsági kihívások, stratégiai válaszok” képzés programja így Európa belső biztonságának és védelempolitikai folyamatainak vizsgálata mellett tágabb biztonsági környezetünk hatalmi folyamataira és válságaira koncentrált. Csiki Tamás (NKE SVKK) előadásában a globális hatalmi egyensúly változását és Európa relatív súlyvesztését értékelte, rámutatva a NATO és az Európai Unió lépéskényszerére ebben a dinamikusan változó biztonsági környezetben. Marsai Viktor (NKE SVKK) Afrika biztonságpolitikai folyamatait, míg Háda Béla (NKE SVKK) Ázsia felemelkedő hatalmainak törekvéseit vizsgálta előadásában; Szenes Zoltán, az NKE Nemzetközi Intézet Nemzetközi Kapcsolatok és Biztonsági Tanulmányok Tanszékének tanszékvezetője pedig a NATO szeptember 4-5-i csúcstalálkozójának főbb eredményeit, a NATO-nak az ukrán válságra adott válaszait értékelte. Napjaink két meghatározó konfliktusával, az Iszlám Állam felemelkedésével Nagyné Rózsa Erzsébet (KKI), az ukrán válsággal Kaiser Ferenc (NKE HHK) foglalkozott behatóan.

A „Biztonságpolitika és válságkezelés” című képzés korunk új biztonsági kihívásaira, a kockázatok és fenyegetettségek kezelésére alkalmas nemzetközi és nemzeti megoldásokat, eljárásokat és tapasztalatokat mutatta be (Dr. Resperger István: A válságkezelés elmélete). A nemzetközi válságkezelési kérdések gyakorlati jellegű közvetítése során a meghatározó nemzetközi szervezetek, így a NATO vonatkozó tevékenységével, aktuális programjaival foglalkoztak a résztvevők (Dr. Benkő Tibor: Nemzetközi szervezetek és válságkezelés – A NATO és az EU). Az előadók kiemelt hangsúlyt fektettek a nemzetközi erőfeszítésekben való részvétel nemzeti és kormányzati kérdéseire, a nemzetközi és nemzeti válságkezelési rendszer együttműködésének és összehangolásának elvi és gyakorlati problémáira (Dr. Tokovicz József: A hazai válságkezelés új rendszere). Esettanulmányként a résztvevők az afganisztáni stabilizáció és államépítés feladatait, problémáit és jövőképét (Dr Szenes Zoltán: Államépítés – Elmélet és gyakorlat; Dr. Wagner Péter: Államépítés Afganisztánban), valamint a 2010-es magyarországi vörösiszap-katasztrófa kezelését dolgozták fel (Dr. Muhoray Árpád: Vörösiszap-katasztrófa 2010. Tapasztalatok és tanulságok a válságkezelésben).

A képzések – tartalmukból adódóan – elsősorban a széles értelemben vett biztonsági szféra – a honvédelem, rendvédelem, nemzetbiztonsági és egyes államigazgatási szervek –, továbbá a közigazgatás valamennyi külkapcsolati tevékenységet végző vagy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szervezete számára ajánlottak. Ezen túlmenően a stratégiai szemlélet és gondolkodásmód elsajátításának, illetve egy problémakör elemzési, értékelési képességének lehetőségét biztosították, amely készségek az államigazgatás és közigazgatás bármely területén hasznosíthatóak.

Végül, de nem utolsó sorban a képzésekhez kapcsolódó és a résztvevők rendelkezésére bocsátott tananyagokat kidolgozó gyakorló elemzők tapasztalatai szerint még a külügyi és védelempolitikai pályán dolgozók számára is hasznosak a mindennapi gyakorlati ügyintézésben megjelenő nagymennyiségű információ strukturálására, átfogó folyamatokba rendezésére és értelmezésére kidolgozott előadások és háttéranyagok. Az elemző szemléletű tananyagok segítenek abban, hogy a stratégiai puzzle elemei a helyükre kerüljenek.

A NATO-partnerségi kapcsolatokat tekintették át a veszprémi biztonságpolitikai konferencián

(2014. 10. 10.)

 

A NATO-partnerségi kapcsolatokat tekintették át 2014. október 10-én a veszprémi Pannon Egyetemen rendezett „NATO-tagság és NATO-partnerség” című biztonságpolitikai konferencián, amely a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok és Nemzetközi Tanulmányok Intézete és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának szervezésében, a NATO Public Diplomacy Division támogatásával zajlott.

Az Egyetem konferenciaközpontjában tartott konferencia megnyitóján Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az alapvetően műszaki beállítottságú intézmény vezetőjeként tudja, hogy egy rendszer hatékonysága a struktúrától függ. Épp ezért öröm számára, hogy a konferencia előadásai között több olyan témakör is szerepel, amely által jobban megérthetik a résztvevők a NATO felépítését és működését.

(Fotó: Szabó Péter Dániel)

 

A Magyarország NATO-csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából rendezett konferencián a katonai partnerség fontosságát emelte ki a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka, Fucsku Sándor vezérőrnagy. A NATO és partnerországai együttműködéséről szólva hangsúlyozta, hogy a NATO partnerországainak különbözőek az elvárásaik, míg például Macedónia szeretne az észak-atlanti szervezet tagjává válni, Izrael vagy Mauritánia a konzultációra, a képzésre tart igényt.

Kecskeméthy Klára ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára azt mondta: a NATO-tagállamok és a partnerországok eltérő geopolitikai helyzetben vannak. A 28 tagállamból álló NATO-nak 41 országgal van partnerségi megállapodása. A NATO-partnerség céljai az idők folyamán változtak – tette hozzá –, de a nemzetközi biztonság, a liberális és demokratikus elvek védelme állandó feladat.

Garaczi Imre, a Pannon Egyetem docense napjaink tétjének nevezte azt, hogy a NATO képes-e kezelni azokat a geopolitikai küzdelmeket, amelyek az euro-atlanti térségben folynak, és ezek nem vezetnek-e a NATO, illetve az Egyesült Államok vezető szerepének csökkenéséhez?

Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, volt vezérkari főnök a szeptemberi walesi NATO-csúcsról azt mondta, hogy az orosz-ukrán válság helyezte reflektorfénybe. A walesi csúcs témái közül kiemelte a válságkezelési képesség javítását.

Gazdag Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára Magyarország NATO-csatlakozásának folyamatát felelevenítve a rendszerváltás szerves járulékának nevezte Magyarország közeledését az észak-atlanti szervezethez, az akkori politikai közgondolkodásról szólva pedig azt mondta: „meggyőződéssé vált, hogy Magyarországnak a nyugati blokknál kell lehorgonyoznia.”

Magyarország, Lengyelország és Csehország 15 évvel ezelőtt csatlakozott az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, több kelet-közép-európai állam pedig tíz éve vált a szövetség tagjává. Az évfordulók lehetőséget kínálnak a tudományos intézmények és kutatók számára, hogy összegezzék a NATO-bővítés óta eltelt időszak tapasztalatait, s erre alapozva felvázolják a jövőbéli tendenciákat. E célból a konferencián három szekcióban hallgathattak előadásokat a résztvevők. Szó esett a csatlakozás tapasztalatairól, a partnerség fontosságáról, a NATO líbiai konfliktusban vállalt szerepéről, valamint a szövetség és Oroszország kapcsolatáról is.

A terrorizmusnak mindig üzenete van Az Iszlám Állam fenyegetése – Mit tehet Európa és a NATO?

(2014. 10. 28.)

 

„Az al-Kaida óta nem volt olyan fenyegetés, mint az Iszlám Állam” – kezdte előadását Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, aki a napjainkra meghatározóvá vált terrorszervezetről beszélt az Integrációs Klub Europe Direct szervezésében létrejött keddi rendezvényén.

A globális terrorizmus egy új ágát képviselő különleges terrorszervezet története 2003-ig nyúlik vissza, Szaddam Husszein iraki diktátor megbuktatásáig, ugyanis Husszein hatalomból való eltávolítása után az iraki hadsereg jelezte a diktátort legyőző nyugati hatalmaknak (Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Lengyelország), hogy segédkezik az ország stabilitásának helyreállításában, ezt azonban az USA, a Husszein pártjáról elnevezett “Baásztalanítás”, az autokratikus rendszer vezetőinek eltávolításának tervéhez tartva magát elutasította, és a hadsereg vezetői is kikerültek a hatalomból. Ez a helyzet a szunnitákat, az egykori diktátor fő támaszát adó vallási csoportot meglehetősen felbőszítette, és a növekvő feszültség polgárháborúhoz vezetett a három iraki entitás, a szunniták, a síiták és kurdok, valamint a nyugati országok között. „Az Egyesült Államok ugyan bevezetett egy új alkotmányt Irakban, amely egy föderáció-jellegű politikai rendszert hozott létre, vétójogot adva a három iraki entitásnak, azonban nem sikerült stabilizálni az ország helyzetét, az első választáson a szunniták nem vettek részt, így a megalakult kormányt sem támogatták, ami a népcsoport lesüllyedéséhez vezetett, erre a frusztrációra tudott ráépülni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amelyet az iraki szunniták támogatnak” – mondta el Tálas Péter.

Az Iszlám Állam történetének egy másik sarokpontja 2006, pontosabban az a pillanat volt, amikor az Egyesült Államok, megelégelve, hogy Irak a nemzetközi terrorizmus központja, tárgyalásokat kezdett szunnita törzsi vezetőkkel, akik közül sikerült néhányat maga mellé állítani, és segítségükkel visszaszorítani a terrorszervezetet egészen oly mértékig, hogy 2011-ben az Egyesült Államok kivonult Irakból.

A 2011-es évszám a szíriai polgárháború kirobbanása miatt jelentős az Iszlám Állam történetében, amely konfliktusban szintén aktívan részt vesznek szunnita csoportok. “A szíriai harcok elhúzódása, az Aszad-rendszer kitartása sok mindenkit meglepett. A fennálló rendszer túlélésének oka a kompromisszum a szíriai kisebbségekkel, illetve néhány nagy szunnita kereskedőcsaláddal, ami megteremti az alapot a rendszer további fennmaradásához” – emelte ki Tálas Péter. A biztonságpolitikai szakértő további okként hozta fel a szíriai ellenzék gyengeségét, amely igen töredezett, szíriai szunniták és kurdok több fegyveres csoportja alkotja, és a 15 körüli számot kitevő csoportok viszonyát belharcok is tépázzák. A leírt helyzet hozománya a komoly szárazföldi haderő hiánya, ugyanis felmorzsolódtak a csapatok az eddigi harcban, ami a térség legnagyobb tragédiája, hatékony haderő nélkül ugyanis nem tudnak pontot tenni a konfliktus végére. Nincs tragédia azonban az Iszlám Állam számára, amely igen mobil szervezet, a szervezet jelenleg 30 ezerre becsült fegyverese szabadon mozog Szíria és Irak között, így amíg nem lépnek fel ellünk a megfelelő erővel mindkét államban, addig nem lehet kiiktatni a csoportot.

Az Iszlám Állam megerősödéséhez nagyban hozzájárult a nyugati államok elbizonytalanodása, amelynek egyik fő oka Líbia helyzete: a Kadhafi-rezsim bukása után nem alakult ki stabil rendszer, sőt, polgárháborús helyzet uralkodik, rosszabb a közbiztonság, mint az autokratikus rendszer alatt. Ezen kudarc velejárója, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja között felbomlott a konszenzus, Oroszország és Kína szembe helyezkedett az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal, arra hivatkozva, hogy Líbiában eredetileg humanitárius intervenciót terveztek, ami nem járt volna a Kadhafi-rendszer bukásával, ám ez mégis bekövetkezett. Az ENSZ elbizonytalanodása kiütközött a szíriai vegyi fegyver használat ügyében, ugyanis a nyugati államok előzetes ígéretük ellenére nem avatkoztak be a szíriai harcokba a tiltott fegyverek bevetése után, mivel az USA két korábbi partnere, az Egyesült Királyság és Lengyelország kihátrált a megmozdulásból, az egyedül maradt USA pedig egymagában nem vállalta fel az intervenciót. “Így tolódott kifelé az a bizonyos vörös vonal, amelynek átlépése beláthatatlan következményekkel járhatott volna a vegyi fegyver alkalmazásától a vegyi fegyver tömeges bevetésén át a nyugati államok tétlenségéig” – fejtette ki Tálas Péter. Mindezek hatására a nemzetközi közösség kihátrált a szíriai ellenzék mögül, az irányítást pedig az ISIS, az Iszlám Állam elődje vette át.

Tálas Péter kiemelte, hogy az Iszlám Állam ugyan megerősödött, de a híradások túloznak a szervezet által irányított területek nagyságát illetően, a majdnem egész Szíriát lefedő területek, melyeken a terrorszervezet az úr, nagyrészt lakatlan sivatagok, az Iszlám Állam elsősorban a szunniták lakta országrészeken, illetve a vegyes népességű területen erős, de itt sem teljes uralomra kell gondolni, hanem a fő kereskedelmi utak ellenőrzésére. A terrorista csoport legfőbb előnye az azt felszámolni akarókkal szemben a gyorsasága, amit kihasználva az Iszlám Állam arra törekszik, hogy “leváltsa” a terrorizmus jelképének számító al-Kaidát, amelynek neve szinte reklámmal ér fel. Az Iszlám Állam átvenné az al-Kaida helyét a nemzetközi terrorizmus élén, és ezt figyelemfelhívással próbálja elérni, a médiának szóló brutalitással, olyan, a terrorszervezet tevékenységét bemutató videókkal, melyeket már telefonra is le lehet tölteni, így bárki számára elérhetővé válnak a robbantások, kivégzések, csonkolások felvételei.

Az egyre növekvő fenyegetésre a nyugat 2013 nyarán kapta fel a fejét, és az Egyesült Államok légicsapásokkal próbálta meg kiiktatni az Iszlám Államot, sikertelenül. “Valójában be kell látni, hogy az Iszlám Állam nem a nyugat ügye, tehát, nem is a nyugat tudja megoldani” – mondta el Tálas. “Ennek tudatában az USA koalíciót hozott létre Közel-keleti országokkal, a terrorszervezet megállítására, ezt a koalíció Irán-ellenes szunnita államok alkotják, melyek korábban támogatták a líbiai és a szíriai ellenállókat, tudtuk nélkül előkészítve az Iszlám Állam megerősödését” – tette hozzá. A koalíció tagja Törökország is, amely kettős kötöttséggel lépett be a szövetségbe, mivel a kurd nemzetállam létrejöttétől való félelme miatt Törökország nem tesz meg olyan lépéseket, melyek helyzetbe hozhatják a kurdokat, viszont az említett félelem miatt érdekében áll Szíria és Irak széthullásának megakadályozása. A kialakult helyzet legnagyobb győztese Irán, ugyanis a perzsa állam az USA 2011-es iraki kivonulása után megerősödött, és jó kapcsolatot ápol az iraki síitákkal, azonban az arab-perzsa ellentét továbbra is fennáll.

Az Iszlám Állam legyőzése igen összetett feladat: a tapasztalatok bizonyítják, hogy a légicsapások nem elég hatékonyak, a terrorszervezet felszámolásához jelentős szárazföldi haderőre volna szükség, mind Irakban, mind Szíriában, mivel az Iszlám Állam fegyveresei könnyűszerrel járnak át a határokon, és ha az egyik országból kiűzik őket, a másik államban megerősödve újra vissza tudnak térni. Az említett haderő nem áll az érintett országok rendelkezésére, Irakban ugyan a hadsereg képes lenne rá, de komoly fejlesztésekre szorul. Az Iszlám Állam megbuktatásának van egy komoly politikai feltétele is: fel kell számolni a szervezet társadalmi támogatottságát, meg kell győzni a szunnitákat arról, hogy számukra nem a nemzetközi terror az alternatíva, ehhez az első lépés az iraki, szunnita-ellenes kormányfő leváltása lenne, ami egy komoly feszültségforrás feloldását jelentené.

Az egyre gyarapodó Iszlám Állam fejlődésének alapja nem feltétlenül függ össze az iszlám fundamentalizmushoz, ennél jóval földhözragadtabb oka van: a szervezet vezetője Abu Bakr al-Bagdadi kalifa lett, amely titulusnak az a hozadéka, hogy a törzsfők felesküsznek rá, mert a szokás szerint, aki ezt nem teszi meg, ellenségnek minősül. Az Iszlám Állam eretnekként üldözi a kisebbségeket, amelynek elsősorban nem vallási vagy etnikai okai vannak, hanem politikai: steril szunnita területet akar létrehozni a terrorszervezet, melyeket könnyebben irányítása alá vonhat. Nevével ellentétben az Iszlám Államot nem tényleges államszervezetként kell elképzelni, a szervezet uralkodásának fő vonása, hogy rátelepszik a helyi erőkre, onnan próbál építkezni.

Hamar felröppent a hír, hogy a közel-keleti harcokban a világ minden tájáról származó fegyveresek megfordulnak, arabok, más muszlimok és európaiak is, bevándorlók és eredeti európaiak egyaránt, kiknek száma több ezerre tehető. Ezen külföldiek viselkedése nem új keletű, gondoljunk akár Bem apóra, minden kornak megvolt a maga forradalmi rétege, akik hivatásos forradalmárnak tekintik magukat. Ezt a réteget nem érdemes alábecsülni, ugyanis többségében középrétegből származó férfiak és nők alkotják, olyanok, aki rendelkeznek olyan anyagi jóléttel, hogy nem kell a megélhetés miatt aggódniuk, így jut idejük egy világkép kialakítására, és bizonyos frusztrációk hatására aktivizálják magukat. “A terrorszervezetek mindig egy intellektuális vezetővel rendelkeznek, aki tisztában van vele, hogy amíg Európában terroristaként tekintenek rá, addig polgárháborúban elismerik, és hős is válhat belőle” – fejtette ki Tálas Péter. Ezek a főként arab országokból származó, viszont helyenként orosz, brit vagy francia harcosok nem zsoldosok, sok esetben az utazás többe kerül számukra, mint a harcért kapott fizetésük, hithű fegyveresekről van szó, akik ezzel a lépéssel egy kettős csapdahelyzetbe kerülnek: nem engedik őket haza a forrongó területekről, de ha meg is tudnak szökni, hazájuk pedig nem fogadja vissza őket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a harcokkal járó menekültáradatot sem, amely komoly terheket ró a környező országokra.

„Világátalakulásnak vagyunk tanúi” – jelentette ki Tálas Péter. A szakértő szerint a konfliktus gyökere egészen az I. világháború idejébe nyúlik vissza, ugyanis mesterségesen kreált országokat hoztak létre a térségben, amelyeknek stabilitását a bipoláris világrend kiszámíthatósága garantálta, azonban hidegháború végével az eddig működőképes struktúra repedezni kezdett, a kreált államok széthullanak, a kisebbségek a hatalom lehetőségét megérezve felemelik a hangjukat. A felvázolt helyzettel, melyet a digitalizáció tovább bonyolít, a világ vezető politikusai nem tudnak mit kezdeni, a politikusok nem nőttek még fel a globalitáshoz.

A biztonsági kihívások folyamatos reformra kényszerítik a nemzetközi szervezeteket ‘Biztonsági Kihívások – Stratégiai Válaszok’ – Biztonságpolitikai konferencia a Stefánián

(2014. 10. 30.)

A kor biztonságpolitikai kihívásai miatt az olyan nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ és a NATO folyamatos reformra szorulnak – hangzott el a Biztonsági kihívások és stratégiai válaszok című biztonságpolitikai konferencián, amelyet október 30-án csütörtökön tartottak Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézet Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának közös szervezésében tartott rendezvényen Siposs Ernő Péter dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség csoportfőnöke megnyitó beszédében azt mondta: a biztonságpolitika egy olyan tudományág, amely véget nem érő, folyamatos egyéni képzést és éber, tettre kész figyelmet kíván. A mai világ eseményei robbanásszerűen változtathatják meg azokat a körülményeket, amelyekről eddig azt gondolták, hogy szabályozhatóak, jól körülhatárolhatóak. Ezért az ezzel kapcsolatos gondolkodás egyik legfőbb jellemzője a komplexitás – tette hozzá. Bizonyos biztonsági kihívások a globalizált világban sokkal intenzívebb fenyegetést jelentenek, mint például a terrorizmus, a klímaváltozás, a nem megfelelően megtervezett gazdasági fejlődés és a tömegpusztító fegyverek. Korunk nagy problémái közé tartozik továbbá a migráció, a szervezett bűnözés, illetve a hibrid hadviselés, amely közvetlenül fenyegetheti a világ bármely államát – mondta a dandártábornok.

Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója előadásában elmondta, hogy a mai nemzetközi rendszer és az ezzel összefüggő szervezetek minden területen reformra szorulnak, mert csak akkor tudnak jól működni, ha tükrözik az erőviszonyokat, a biztonsági helyzetet.

„Pontosan tudjuk azt, hogy ha például az ENSZ-et nézzük, vagy akármelyik másik szervezetet, nem mindig tudnak megfelelni a biztonsági kihívásoknak” – hangsúlyozta. Hasonló problémával küzd a NATO is – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy a szervezet történetéből kitűnik: folyamatosan próbál alkalmazkodni az újabb és újabb változásokhoz. A globalizációról szólva megjegyezte: a saját nemzedékének nagyon nehéz feldolgoznia azt, hogy napjainkra kisebb lett a világ. „Kicsi lett információs, pénzügyi és gazdasági szempontból” – mutatott rá, hozzátéve, hogy mindez a szemléletünket döntően befolyásolja. Ráadásul a felsorolt szempontok globalizációja függővé tette a világot – pénzügyi és gazdasági értelemben mindenképp -, és ezt tudomásul kell venni, akkor is, ha ez nem tetszik. A globalizáció mellett ugyanakkor érdemes azt is megemlíteni, hogy általánossá vált mostanra a biztonság kérdésének regionális megközelítése. „Nincs elszigetelt ország, amely a biztonságát önállóan tudná szavatolni” – húzta alá a szakértő.

Szólt arról is, hogy a biztonságpolitika egyik legnagyobb hiányosságának azt látja, az egyén nincs megfelelően felkészítve az ezzel kapcsolatos kihívásokra. Az ember egy úgynevezett „információs labirintusba” kényszerül, ami azt jelenti, hogy a bőséges ismeretanyagban nem tud megfelelően eligazodni, így pedig manipulálható. „Mindez gyakorlatilag elbizonytalanodást eredményez és egy nagyobb biztonságot igényel” – szögezte le Tálas Péter.

Az ukrán válság az elemzők szemével

(2014. 11. 06.)

 

A Pécsi Tudományegyetem Politológia és Nemzetközi Tanulmányok Szaknapján tartott előadást Dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója november 6-án az ukrán válság értelmezési lehetőségeiről. Az előadás a NATO Public Diplomacy Division által támogatott „Defense matters – Hungary” projekt következő eseménye volt.

A 2014 őszén gyorsan eszkalálódó kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus értelmezési kereteit vizsgálva az elemzések alapján megállapítható, hogy az ukrán válság egy olyan komplex válság, amelyet több – például geopolitikai és regionális – szinten és szempontból is meg lehet közelíteni.

Geopolitikai szinten a legtöbb elemző – s ezek alapján a nemzetközi közvélemény egy jelentős része – olyan érdekszféra-küzdelemként értelmezi a válságot, amely a nagyhatalmak között folyik, elsősorban az Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció, illetve az Európai Unió és az Oroszországi Föderáció között. Az ukrán válsággal foglalkozó elemzők és kommentátorok egy része úgy látja, hogy ami most, illetve 2008 (a grúz–orosz háború) óta zajlik, csupán egy megerősödött Oroszország válasza a Nyugat korábbi és tervezett lépéseire: a NATO 1999-es, 2004-es, 2009-es bővítésére,az EU 2004-es és 2013-as bővítésére,a színes forradalmak nyugati támogatására (Grúzia 2003, Ukrajna 2004, Kirgizisztán 2005), illetve az Európai Unió 2008-tól folytatott Keleti Partnerség-politikájára. Ezek az elemzések és kommentárok arra hivatkoznak, hogy Oroszország olaj- és gázbevételeiből meggazdagodott, energetikai nagyhatalom lett, amely várhatóan a következő 15 évben is a világ 8 legnagyobb gazdasága között szerepel majd, és katonai kiadásait a 2008-as válság ellenére sem csökkentette, sőt komoly haderőreformot és haditechnikai modernizációt hajt végre.

Az elemzők másik része viszont úgy látja, hogy ami 2008 óta folyik, az nem egy megerősödött Oroszország, hanem éppen hogy egy fokozatosan gyengülő, lassuló gazdaságú és komoly modernizációs kihívásokkal szembesülő Oroszország válasza a Nyugat korábbi és tervezett lépéseire. Egy olyan regionális nagyhatalom válasza, amely az utóbbi években egyfajta stratégiai magányossággal küzd (eredménytelennek bizonyult a 2009-ben Obama elnök által meghirdetett „reset”-politika, a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság miatt Európa nem válhatott komoly modernizációs partnerré, Kína pedig nem csupán stratégiai partnere, de egyben vetélytársa is Moszkvának). Nem vitatják, hogy Oroszország gazdagabb lett, de határozottan állítják, hogy nem lett modernebb. Ezek az elemzők arra hivatkoznak, hogy Oroszország azért választotta a háborút, vagy Ukrajna esetében a helyettesekkel vívott (proxy) háborút, mert az orosz érdekérvényesítés nem katonai eszközei (gazdasági, pénzügyi, politikai, kulturális stb.) kimerültek, illetve nem bizonyultak elég hatékonynak. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a nyugati közvélemény többségét valószínűleg nem az orosz érdekérvényesítés ténye, hanem elsősorban annak módja döbbentette meg. Vagyis azt nagyon kevesen vitatják, hogy Oroszországnak lehetnek legitim érdekei Ukrajnában, amelyet akár érvényesíthet is, de nem proxy-háborúval, nem annexióval, nem az ukrán állam destabilizálásával.

Tálas Péter rámutatott: regionális szinten az ukrán válság egy Ukrajna és az Oroszországi Föderáció között zajló stratégiai küzdelem Ukrajna kül- és széles értelemben vett biztonságpolitikai orientációjáért (Európai Unió vagy Eurázsia Vámunió, NATO vagy a taskenti Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO)). A kommentátorok egy része ebben a küzdelemben Kijevet az ukrán állam stabilizálásáért küzdő félnek, Moszkvát az ukrán állam destabilizálására törekvő szereplőnek láttatja. Ennek megfelelően a kelet-ukrajnai területek szeparatista fegyvereseinek támogatását, Novorosszija mesterséges identitásának felkeltését és a Krím elcsatolását vetik az orosz vezetés szemére. A másik – elsősorban az orosz – oldal ezzel szemben az ukrán nacionalizmust teszi az események fő felelősévé, s az ukrajnai orosz kisebbség védelmében alapvetően jogosnak ítéli az orosz magatartást. Miközben aligha vitatható, hogy a szélsőséges nacionalizmus sokat árthat a nemzetközi porondon Ukrajna ügyének, ez azonban nem lehet indok arra, hogy általában is elítéljük az ukrán nemzet- és nemzetállam-építést egy olyan térségben (tudniillik Kelet- és Közép-Európában), ahol az elmúlt negyedszázad egyik legfontosabb folyamata az új nemzetállamok létrejötte volt. Emellett a hosszú történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy területe egy részének elvesztése minden nemzet esetében a nacionalizmust szítja fel és a nacionalisták malmára hajtja a vizet.

Az orientációs küzdelemben nem mentesül a felelősség alól az Európai Unió sem. A tapasztalatok szerint az EU is hajlamos önmagát, illetve az általa kínált lehetőségeket túlságosan rózsaszínűre festeni és a valóságnál vonzóbbá tenni, s azt az illúziót kelteni, hogy a hozzá való közeledés, majd a csatlakozás minden gondot megold. Az EU ezt a hibát az ukránokkal szemben is elkövette, amikor a társulási szerződés kapcsán nem hangsúlyozta, hogy Ukrajna még igen távol áll az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségétől, s a távoli tagság is csupán egy lehetőség, s korántsem biztosíték a modernizációra.

Új kihívások a Nyugat előtt: Az ukrán válság és az „Iszlám Állam”

(2014. 11. 12.)

 

2014. november 11-én a NATO Public Diplomacy Division által támogatott „Defense matters – Hungary” projekt záró rendezvényeként a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a Politológia és Szociológiai Intézet Politikatudományi Tanszékének társszervezésében tartott előadást Dr. Tálas Péter, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója. Új kihívások a Nyugat előtt: Az ukrán válság és az „Iszlám Állam” címmel azokat a kihívásokat értékelte, amelyek a NATO 2014-es walesi csúcstalálkozóját megelőzően jelentős hatást gyakoroltak a szövetség fenyegetettség-percepciójára és a korábbi várakozásokhoz képest új hangsúlyok és elemek felé tolták el a csúcstalálkozó fő témáit is.

A 2012-es chicagói csúcsot követően sokáig úgy tűnt, hogy az afganisztáni kivonulás, a tapasztalatok megőrzésére szolgáló Összekapcsolt Haderők Kezdeményezés (Connected Forces Initiative) végrehajtása, illetve a partnerkapcsolatok továbbfejlesztése adják majd a következő találkozó témáit. Azonban részben az ukrán válság, részben az „Iszlám Állam” felemelkedése jelentősen átalakította ezt a napirendet. A walesi csúcstalálkozó előkészítő időszakában már egyértelműen látható volt, hogy a NATO reagáló-, cselekvő és elrettentő képességének megerősítése jelenti majd a meghatározó témákat, és a korábbiak csak kiegészíteni fogják ezeket.

Tálas Péter előadásában a két válság bemutatásán túl azt emelte ki, hogy a szövetség számára éppen az teremt nagy kihívást, hogy miközben tagállamai még nem lábaltak ki a 2008 óta fennálló forrásszűkösségből, most egyszerre válik szükségessé, hogy mind keleti, mind déli szárnyát megfelelően képes legyen megvédeni, illetve a kialakult válságokat kezelni. A válságkezelés a tekintetben különösen fontos, hogy annak közvetlen és közvetett hatásai ne érjék el Európát, a szomszédos térségek instabilitása ne terjedjen át az öreg kontinensre.