Magyar Tudomány Ünnepe 2019

A magyar tudomány eredményeinek hazai bemutatásában kitüntetett esemény a Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 16 éve minden év novemberében megrendezett országos programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik. A 2019. évi Magyar Tudomány Ünnepének mottója „Értékteremtő tudomány”.

Az idei rendezvénysorozat kitüntetett célja: felhívni a figyelmet arra, hogy támogató környezetben valamennyi tudományterület megteremti – egy nemzet jólétét szolgálva, nemzeti kincseit gyarapítva – azt az értéket, amely annak megfelelő helyén hasznosul, és ezek az értékek természetükből adódóan más módon mérhetőek. A programsorozat foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy több tudományterületen paradigmaváltás megy végbe napjainkban, valamint hangsúlyozza a kutatási eredmények felelős interpretálását. Az idei mottó felhívja a figyelmet a kutatói pálya vonzerejére is, és a kutatómunkát mint hivatást hirdeti a felnövekvő generációk számára.

A kiemelt programok, rendezvények vezető témái:

  • fenntartható környezetgazdálkodás és az éghajlatváltozás kihívásai;
  • az őshonos magyar nyelv és nyelvközösség az ezredforduló utáni világban;
  • a népegészségtan legújabb eredményeinek megismertetése;
  • új gyógyszerek előállítása: kutatás és innováció;
  • precíziós növénytermesztés;
  • mesterséges intelligencia és automatizálás az élettudományokban, képi analitika a sejtkutatásban;
  • a körforgásos gazdaság kulcskérdései;
  • csúcs kutatási infrastruktúrák (nagyberendezések) értékteremtése a legújabb technikákon keresztül.

Bővebb információ az MTÜ programsorozatról az alábbi honlapon található: a www.mta.hu/tudomanyunnep.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem immár hetedik alkalommal, szervezett keretek között vesz részt a rendezvénysorozatban. A 2019. november 4. és 30. közötti időszakban az alábbi rendezvényekkel kívánunk megemlékezni a Magyar Tudomány Ünnepéről.

 

2019. november 4. Urban Cultures in The Early Modern Habsburg Territories
2019. november 5-6. A Tudomány Kapujában poszterverseny és kiállítás
2019. november 6. „A migrációban rejlő lehetőségek és veszélyek Európában”
A munkavállalási célú vándorlás aktuális kérdései Magyarországon
2019. november 6.

Az NKE Szenátusának ünnepi ülése a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

2019. november 7. A bűnügyi tudományok új kihívásai a 21. században I.  
Bűn és büntetés
2019. november 7-8. Miracle or Necessity?
A conference on the 30th anniversary of the fall of the Berlin Wall
2019. november 13. Francesco Giubilei: The History of European Conservative Thought című könyvének bemutatója
2019. november 14. Száz éve történt: tervektől a megvalósulásig
A regionális rendvédelemtől az állami rendőrségig
2019. november 14. Kommunikáció 2019
2019. november 14. „Megelőzni a vízválságot" - Országos VÍZÉRTÉK Konferencia
2019. november 21. II. Országos települési Csapadékvíz-gazdálkodási Konferencia
2019. november 22. A Haza Szolgálatában
2019. november 25. Klímaváltozás = világgazdasági rend átalakulás?
2019. november 26. Könyvtár, mint híd a tudomány és a kutatás között
2019. november 27. Robothadviselés 2019
2019. november 28. Jó Állam – Hatékony Haderő:
Antropológia és hadtudomány 3.0
2019. november 28. A katonai logisztika időszerű kérdései
2019. november 28. Az új gyülekezési szabályok alkalmazása első évének tapasztalatai rendészeti megközelítésben
2019. november 28. Őszi könyvszüret