Köszöntő

MAGYAR RENDÉSZET – A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI SZAKMAI FOLYÓIRATA

 

1990-ben a legendás jogtudós, az iskolateremtő pedagógus, a rendszerváltás utáni első és hangsúlyozottan civil főigazgatónk, Kratochwill Ferenc tanár úr bocsátotta útjára elődünket, a Főiskolai Figyelőt. Nemcsak a nagy átalakulások sorában akkoriban megszűnt BM Tudományszervezési Osztály kiadványát, a Belügyi Tudományos Közleményeket szándékoztak ezzel pótolni, hanem a Rendőrtiszti Főiskola mind erőteljesebb tudományos életének is önálló publikációs teret óhajtottak teremteni, sőt felkínálták a lehetőséget külső szakemberek számára is. Alapító felelős szerkesztő: Szakács Gábor.

1996-tól a Társadalomtudományi Tanszék vezetője, Valcsicsák Imre irányítja a szerkesztőséget: a megváltozott közbiztonsági és rendvédelmi környezethez való alkalmazkodást, elsősorban a képzés minőségi fejlesztését célozzák meg, amelyhez a rendvédelmi tudományos ismeretek nélkülözhetetlenek. Ambicionálják, hogy a folyóirat tanulmányai tananyagként is legyenek alkalmazhatók. A Rendőrtiszti Főiskola hallgatóiban a jövő tudományos kutatóit látják, ezért publikálási lehetőségeket megkülönböztetetten terveznek számukra biztosítani. Megváltozik a folyóirat formája is: kezelhető, kisebb méretet ölt, a nyomdai előállítás színvonala is sokat javul.

Az ezredfordulóra már a mai formájában ismert Magyar Rendészetet veheti kézbe az olvasó, a szerkesztésért ismét Szakács Gábor vállalja a felelősséget. Az új periodika a Főiskolai Figyelő mellett BM Rendészeti Kutatóintézet (Új) Rendészeti Tanulmányai örökösének is tekinti magát, elődei szellemiségét, értékeit továbbfejlesztendőnek deklarálják. Fontos, hogy már kialakult és stabil szerzői gárda van a lap körül, akik zálogát jelentik a szerkesztőség törekvéseinek, a szakmaiság, a rendészeti illetve közszolgálati jelleg dominanciájának.

A negyedik mutáció 2003-ban indult útjára, ezúttal a Szerkesztőbizottság elnökének, Blaskó Bélának a bevezetőjével. A kiadás – objektív okokból – másfél évig szünetelt, a szerzők és az olvasótábor sürgetésére szánta el magát a főiskola vezetése, hogy a már akkor is növekvő nehézségek ellenére biztosítsa a megjelenés feltételeit. A cél most már – nem kis mértékben éppen a folyóirat eredményeire építve – a rendészettudomány önálló diszciplínakénti elfogadtatása a Magyar Tudományos Akadémia illetékes fórumain. Mindez természetesen az egyetemi szintű rendészeti képzés alapjainak a megteremtéséhez is munícióul szolgál.

2006-ban a folyóirat életében különféle kényszerítő okok következtében ismét változások következtek be. A Szakács Gábor nevével fémjelzett szerkesztőség munkáját a főiskola munkatársai vették át, de a nyomdai előkészítés és sokszorosítás, valamint a terjesztés is az RTF produktuma. A deklarált szándék: a folyóirat profilját még határozottabban a rendészettudomány, valamint a rendészeti gyakorlat elemzése jellemezze, remélve, hogy ez jelentős hozzájárulás lesz mindinkább konkretizálódó cél, a doktori képzés és az egyetemi kimenet megvalósításához. A rendészet mind szélesebb területét próbáltuk átfogni, ezért a szerkesztőbizottságba a civil biztonsági szféra képviselőjét is meghívtuk. Természetesen számítottunk az országos rendészeti vezetők szakmai kompetenciájára, és ösztönöztük szaktanszékeink vezetőit, hogy szervezéssel és egyébként alkotó módon vegyenek részt a folyóirat előállításában. Tudományos rangot, széles körű kitekintést célzunk meg, amikor az egyetemek bűnügyi tudományos műhelyei és az Országos Kriminológiai Intézet jeles képviselőit, valamint a Magyar Rendészettudományi Társaság aktivistáit is közreműködésre kértük.

2012. január óta a lap kiadója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az egyetem vezetése az eddigi irányvonalat elfogadva, azt szorgalmazza, hogy a tudományos fokozatok megszerzéséhez szükséges publikációk számára kiemelten biztosítsunk teret. Ennek megfelelően:

  • Szakmai célkitűzés: a rendészettudomány egyetemi szintű oktatásának támogatása, új tudományos eredmények közzététele, szakmai tudományos fórum és publikációs lehetőség biztosítása.
  • Tudományterületi fókusz: rendészettudomány, bűnügyi tudományok.
  • Publikálási elvek: a tudományterületi fókuszba illeszkedő témák tudományos igényű feldolgozása oktatóink, hallgatóink és külső szakemberek tollából.

 

A Kar vezetése ez év elején kérelemmel fordult az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságához a Magyar Rendészet előbbre sorolása tárgyában. A kérést tudomásunk szerint befogadták, döntés még nem született. A minőség biztosítása érdekében bevezettük az ún. „vaklektorálást” (blindreview), azaz a szerző kilétének ismerete nélküli bírálat rendszerét.

A lap előállításának „technológiája”:

A folyóiratot az NKE Szolgáltató Kft. adja ki velünk közös előkészítő munka után. A tudományos közlemények alapvetően két forrásból származnak:

  • az Egyetem oktatói jelentkeznek írásokkal kutatásaik és publikálási kötelezettségük kapcsán,
  • a felelős szerkesztő a tudományos közélet, a hallgatói teljesítmények valamint a rendészeti gyakorlat eseményit figyelemmel kísérve felkér szerzőket.
  • A felelős szerkesztő a beérkezett tanulmányokat a közlési feltételeknek megfelelteti: javítja és szerkeszti, majd (l. Közlési feltételek)
  • felkér szakértőket, tudományos tekintélyeket a szerző személyének ismerete nélküli, ún. „vaklektorálásra”. (l. Lektori útmutató).
  • A Lektori jelentéseket megkapják a szerzők, akik átdolgozzák művüket, illetve egyet nem értésük esetén érveiket feljegyzésben közlik,
  • a felelős szerkesztő ezek ismeretében dönt a megjelenésről és elküldi a kiadónak (Tóth-Baltási Péter, illetve Balla Zsófia számára) második (alapvetően nyelvi és stilisztikai) lektorálásra (beleértve az idegen nyelvű rezüméket is).
  • A második lektorálás után a korrektúrázott tanulmányokat a szerzők ismét megkapják a korrekciókat jóváhagyásra, illetve elfogadásra.
  • A felelős szerkesztő elkészíti még a tartalomjegyzéket, a szerzők listáját, a címlapra vonatkozó javaslatot, a lektorok listáját, valamint az előszót.
  • A kiadó az anyagot ezután tördeli majd a felelős. szerkesztőn keresztül a szerzők megkapják végső ellenőrzésre a nyomtatás előtt.
  • A kész példányok disztribúcióját a kari tudományos referens, Kováts Zsuzsanna végzi.

 

Németh Zsolt
felelős szerkesztő