A víz alól is – Kutatók Éjszakája a Víztudományi Karon

A Kutatók Éjszakája rendhagyó módon a Kutatók Délelőttjével indult Baján. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának oktatói és hallgatói tartottak vízügyes előadást a bajai általános iskolások számára, melynek az egyik partnerintézmény adott helyet, hogy célzottan megtalálják a felnövekvő nemzedéket a „vizes szakma” szépségeivel, felkeltsék az érdeklődést az esti programok iránt. A kisiskolások különböző állomásokon tájékozódhattak a Karról: az egyre népszerűbb vízügyes életpályát vázolták fel előttük, az építőmérnökök használta geodéziai műszereket szemlélhették meg, emellett az AutoCad nevű tervezőprogramot is kipróbálhatták. A gyakorlati foglalkozásokon többek között víz és talaj vizsgálatot végezhettek, az otthonról hozott csapvizüket mikroszkóp alatt és gyorstesztekkel vizsgálták. A legnépszerűbb „játék” most is a virtuális homokozó volt.

 

A délután kezdődő és egészen az éjszakába nyúló rendezvény izgalmas programokkal várta a látogatókat. A külső események a Sugovica parton, illetve Campus udvarán zajlottak, a beltéri programok pedig az egyetem egész területén megtalálhatóak voltak. Amíg le nem ment a Nap, a külső helyszíneken folyt vízhozammérés, szonár /hangradar/, valamint mozgóhajós mérőműszer bemutató, továbbá levegő és zajmérés egyaránt. Az oktatási épület aulájában egészen 23:00-ig a kíváncsiskodók kipróbálhatták a kar népszerű digitális homokozóját, VR szemüveg segítségével nézhettek körbe a szivattyúk és csatornák összeszerelésének világában, a sportok kedvelői vízi csocsóban mérhették le ügyességüket. A tudományok megszállottjai a Vízügyi Oktatóbázison nézhettek a mikroszkóp alá, megismerve a víztisztítás folyamatait, és élhették ki a biológia és kémia iránti szenvedélyüket. Ha tudomány, akkor a csillagászat sem maradhatott el, immár hagyományosan az aulában felállított Planetáriumban járhattak az égi kövek nyomában a résztvevők. 

 

A rendezvény nem titkolt célja volt, hogy a külsős látogatók érdeklődését felkeltve, egyre több jövőbeli hallgatót vonzanak be az egyetemre, hiszen ahogy a tudomány, úgy a vízügy kérdése is örök, szakember utánpótlásra pedig mindig is szükség lesz.

 

Szöveg: VTK