Folyóiratajánló Harcosoknak

Jelen folyóiratszemlénk az Egyetemi Könyvtárunkba
járó haditechnikai szaklapokat mutatja be.

 

A Haditechnika a Honvédelmi Minisztérium letkorált, műszaki-tudományos és ismeretterjesztő folyóirata, mely a múlt, a jelen, és a jövő fegyvereit ismerteti. Bemutatja a hazai és nemzetközi haditechnikai fejlesztéseket, az űrtechnikát, valamint haditechnika-történeti tárgyú tanulmányokat, illetve ilyen témájú könyvismertetéseket közöl kéthavonta.

Kiadója kezdetben a Haditechnikai Intézet, majd utódja a Technológiai Hivatal 2007-ig, amikor kiadása a Zrínyi Kiadóhoz került.

Az EKKL Egyetemi Központi Könyvtár 2018-tól előfizetője a magazinnak, míg az EKKL Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtára 1982 óta szolgáltatja olvasói számára. A magazin honlapján a 2009-óta megjelent füzetek tartalomjegyzékei szerepelnek. ✔ Tekintse meg

 

A Kaliber önvédelmi, vadász-, katonai és sportfegyverek felhasználásával hivatásszerűen foglalkozó személyek szaklapja, Magyarország egyetlen kézifegyverekkel foglalkozó sajtóterméke. A lapból olvasmányos formában megismerhető a – szabadon tartható és az engedélyköteles - fegyverek, töltények és az azokhoz kapcsolódó termékek tesztjei és a velük kapcsolatos újdonságok.

Állandó rovata a Jog és fegyver, ami a hallgatóink körében különösen hasznos lehet, mivel jogeseteket is ismertet. A havonta megjelenő kiadvány a honlapján rövid ismertető olvasható a legfrissebb szám cikkeiről, illetve további érdekességek a témában. ✔ Ismerje meg bővebben 

Az EKKL Egyetemi Központi Könyvtár állományában 2005-től érhető el, az EKKL Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtárában, 1998 óta olvasható.