Új folyóirat a könyvtár kínálatában

Szeretnénk Olvasóink figyelmébe ajánlani a Rendszerváltó Archívum című kétnyelvű (magyar-angol) folyóiratot, mellyel gazdagodott az Egyetemi Központi Könyvtár és Levéltár kínálata.

A folyóirat a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) gondozásában jelenik meg, negyedévenkénti gyakorisággal. A kiadvány 2016-ban indult újra, követve a 2002-2007 között időszakosan megjelent elődjének szellemiségét, formájában immár megújulva. A RETÖRKI fontosnak tartja, hogy rendszeresen bemutassa kutatásainak eredményeit és Archívumának tevékenységét.

A megjelenő példányokért kérjük látogasson el az Egyetemi Központi Könyvtár és a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtár Olvasótermeibe, azonban addig is, ízelítőt meríthet a tartalomból a képgalérián keresztül.

Olvassák szeretettel!