Megemlékezés a Ludovika Akadémia felkeléséről és Guido Romanelliről

Az elődök tisztelete, a bajtársiasság és a humanitárius cselekedetek – ezek voltak a Ludovika Akadémia ellenforradalmi felkelésének 103. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés, valamint Guido Romanelli olasz alezredes tiszteletére állított emléktábla avatás legfőbb gondolatai a Ludovika Főépületnél június 23-án.

Az esemény a Romanelli munkásságának emléket állító programsorozat második rendezvénye volt: június 22-én tartották meg a főtiszt visszaemlékezéseit tartalmazó kötet bemutatóját, amely a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában jelent meg.

Guido Romanelli a Tanácsköztársaság kikiáltása után másfél hónappal érkezett Budapestre az Olasz Katonai Bizottság vezetőjeként. Az olasz alezredes feladatai közé tartozott, hogy ellenőrizze Magyarországon a fegyverszüneti megállapodás betartását, megszerezze a világháborúban hadifogságba esett és elhalálozott olasz katonák dokumentumait, tárgyait, valamint igyekezzen gondoskodni a hadifoglyok és menekültek hazatéréséről. Emellett megszervezte a rendszeres étkeztetést a budapesti olasz kolónia tagjainak, majd ezt kiterjesztette a rászoruló magyar lakosság számára is. Romanelli humanitárius tevékenységének csúcspontja – amely népszerűségét megalapozta – a Tanácsköztársaság ellen 1919-ben kitört Ludovika felkelés résztvevőinek megmentése volt. Az ellenforradalmi megmozdulás leverését követően ugyanis Kun Béláék rögtönítélő bíróságot állítottak fel, és halálbüntetést szabtak ki a felkelőkre, az olasz főtiszt közbenjárására végül nem végezték ki a halálraítélteket.

„Giudo Romanelli kiváló katona, nagyszerű ember, példakép volt” – mondta köszöntőjében Koller Boglárka, az NKE nemzetközi rektorhelyettese. Az orosz-ukrán fegyveres konfliktusra utalva kiemelte: ma, amikor a szomszédunkban véres háború dúl, a hírekben naponta láthatjuk ideológiák és érdekek összecsapásának megdöbbentő következményeit,  még inkább átérezzük, milyen kiemelkedő tettet hajtott végre Romanelli azzal, hogy számos életet mentett meg. „Romanelli őszinte hazafi volt, nemzeti elkötelezettsége nem zárta ki azonban azt, hogy elfogadó legyen mindenkivel szemben, humánusan gondolkodjon, és minden tettével az egyetemes kultúra nagy morális érdekeit képviselte, ezért méltó példaképe a modern társadalom, Magyarország és legfőképpen az e falak között tanuló, dolgozó polgárok számára” – hangsúlyozta Koller Boglárka.   

Vargha Tamás miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára megemlékező beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy szerte az országban szervezkedtek a kommunisták megdöntésére, melynek kiemelkedő és hősies példája a Ludovikás tisztek és akadémikusok június 24-25-ei ellenforradalma. „Ők voltak azok, akik hajlandók voltak akár a legnagyobb áldozatot is meghozni azért, hogy Magyarországot megszabadítsák a kommunista rémuralomtól azzal, hogy a tervezett felkelés élére állnak és elsőként kezdik meg a katonai cselekményeket”. A miniszterhelyettes hozzátette: az ő hősiességük mellett emlékezünk meg Giudo Romanelli alezredesről, aki fellépésével megmentette az elfogott Ludovikásokat, hogy végrehajtsák rajtuk a később kiszabott halálos ítéletet. „A Ludovika Akadémia felkelését, a tanárok és akadémisták hősiességét, hazaszeretetét és bátorságát sosem felejtjük, mint ahogy Romanelli alezredes önzetlenségét és barátságát sem” – tette hozzá az államtitkár.

„Az 1919. június 24-én, 103 évvel ezelőtt lezajlott Ludovikás ellenforradalom a proletárdiktatúra létezésének időszakában az egyetlen komolyabb kísérlet volt a rendszer megbuktatására, az első szög volt az 1919. augusztus 1-én összeomlott rendszer koporsójában” – emelte ki Balla Tibor ezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszékének kutatóprofesszora. A harcokban elesett Ludovikások és a vezető ellenforradalmárok tiszteletére 1920. június 24-én, az ellenforradalom első évfordulóján a Ludovika kertjében emlékoszlopot avattak fel, amelyre a trianoni békediktátum aláírása után húsz nappal került sor, így az eseményt az ország újjáépítése jelképes nyitányának is tekinthették. Balla Tibor hangsúlyozta: „Az emlékmű a mai fiatal nemzedékeknek, Egyetemünk hallgatóinak és oktatóinak fontos üzenetet közvetít. Legfőképpen azt, hogy bátorsággal, kitartással, elszántsággal, nemzeti elkötelezettséggel, áldozatvállalással, óriási erkölcsi erővel, és az igaz ügyért való önfeláldozással egy maroknyi kisebbségnek is sikerülhet felvenni a küzdelmet a diktatúra ellen.”  

Az ünnepi beszédek után Vargha Tamás miniszterhelyettes, Bozó Tibor vezérőrnagy, az MH Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, valamint Gabriele La Posta, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója az Olasz Köztásaság Nagykövetsége képviseletében megkoszorúzták az emlékoszlopot. Koszorút helyezett el Koller Boglára rektorhelyettes, Pohl Árpád dandártábornok, a HHK dékánja, valamint Hatvani Zsombor honvéd tisztjelölt, a HHK Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Szintén elhelyezte az emlékezés virágait Schmittné Makray Katalin zászlóanya és Sári Szabolcs ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka.

Romanelli tevékenységéről már a ’20-as évek végén megemlékeztek a Ludovikán. 1929 decemberében avatták fel a Ludovika Akadémia Főépületének homlokzatán elhelyezett emléktáblát az alezredes nemes tetteire emlékeztetve, melyet 1936-ban maga az ünnepelt is meglátogatott. A táblát a kommunizmus éveiben eltávolították. Az eredeti alkotással teljesen megegyező emléktáblát Vanyúr István szobrászművész alkotta újra, és 2021-ben került ki a Ludovika falára. A koronavírus-járvány miatt azonban ünnepélyes avatás egy évet váratott magára. Az olasz alezredes tiszteletére állított emléktábla előtt Vargha Tamás, Koller Boglárka, Schmittné Makray Katalin, Pohl Árpád dandártábornok, Sári Szabolcs ezredes, Gabriele La Posta, továbbá a Romanelli család képviseletében Paola Sepe és Alberto Carlo d’Attimis-Maniago Marchiò koszorút helyeztek el. Az ünnepség a Magyar Takarodó hangjaival zárult.

 

Szöveg: Sallai Zsófia

Fotó: Szilágyi Dénes