„Nagyon nagy köszönettel tartozunk azoknak, akik abban a politikai helyzetben a Néphadsereg tagjaként a forradalom oldalára álltak, életüket adták érte és vállalták a forradalom és szabadságharc leverését követően azt is, hogy katonai pályafutásuk véget ér” – fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének hatvanötödik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen az NKE Ludovika Főépületének Szent László kápolnájában október 22-én.
Koltay András arra hívta fel a figyelmet, hogy mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: mit tettünk volna ’56 októberében, hogyan viselkedtünk volna abban a helyzetben, amikor az embernek az életét, szabadságát, családi biztonságát kellett kockára tennie a magyar szabadságért? Hozzátette: a forradalom és szabadságharc évtizedekkel később, óriási áldozatok árán győzni tudott, a forradalmat megvívók áldozata tette lehetővé Magyarország szabadságát.
A második világháború végén a Magyarországot megszálló szovjet csapatokat nemcsak a Magyar Kommunista Párt (MKP) tagjai követték hazánk elfoglalásában, hanem rövid időn belül a szovjet parancsuralmi rendszer kiépülése is. A szovjetek megszállt és ellenséges területként kezelték az országot, és a hadseregük jelenléte által a kommunisták 1945-ben akkora hatalomhoz és olyan befolyáshoz jutottak, melyek messze meghaladták támogatottságukat és a többi párt pozícióit, és amelyeket a későbbi választási eredmények sem igazoltak. Annak ellenére, hogy 1953-ban – szovjet parancsra – Nagy Imre tett néhány jelentős engedményt, a diktatúra zavartalanul működött 1956-ig. A magyar lakosság azonban már nem bírta tovább a sztálinista pártállam uralmát.
1956. október 23-án Budapesten és több vidéki nagyvárosban diáktüntetések zajlottak, melyekhez nagy tömegek csatlakoztak, hiszen a társadalom szinte minden rétegét megnyomorította a kommunizmus. A forradalmárok a szovjet csapatok kivonulását, új választásokat, demokráciát, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a beszolgáltatás eltörlését kívánták.
„Az 1956-os forradalom és szabadságharc során az egész magyar nemzet összefogott, hogy megszabaduljon a totalitárius rendszertől” – mondta megemlékező beszédében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszékének kutatóprofesszora. Balla Tibor ezredes hangsúlyozta: hatvanöt év távlatából már tudjuk, hogy ez volt az első, legfontosabb esemény az Európát 1945 óta elválasztó Vasfüggöny lebontásának kísérletében.
Az ezredes kiemelte: az egykori Ludovika Akadémián végzett tisztek is fontos szerepet töltöttek be a forradalom és szabadságharc győzelemre segítésében. Király Béla a Nemzetőrség parancsnoka volt, Maléter Pált november 2-án Nagy Imre honvédelmi miniszterré nevezte ki, Pálinkás József Mindszenty József hercegprímás Rétságról Budapestre történő kísérésében, illetve budapesti őrzésében vett részt, Perjés Géza hadtörténész pedig az ELTE Bölcsészkarán működő Forradalmi Bizottság katonai tanácsadójaként működött közre.
Bár 1956 februárjában a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán Hruscsov élesen szembefordult Sztálin politikájával és enyhülést hirdetett meg, mindez mégsem gátolta meg őt abban, hogy néhány hónappal később utasítást adjon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére. November 4-én mindent elsöprő szovjet katonai támadás indult hazánk ellen, mely megtörte a szervezett ellenállást. A megtorlás nem csupán az internálásokban, a halálos vagy börtönéveket kiszabó ítéletekben jelentkezett, hanem a forradalmárok és családtagjaik elbocsátásában, nyugdíjuk megvonásában, az állandó rendőri zaklatásban is, amely még a nyolcvanas években is tapasztalható volt.
A beszédeket követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hallgatói Kultúrkörei Albert Camus, Örkény István, Kenneth Klára műveinek felhasználásával emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharcra.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes