NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Ösztöndíj pályázat doktoranduszoknak

A kiemelkedő szakmai presztízsen túl akár havi nettó 400 ezer forint támogatásban is részesülhetnek azok a doktorandusz hallgatók, akik részt vesznek az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj pályázaton, amelyre szeptember 15-ig lehet jelentkezni.  

A programban résztvevő doktoranduszok egy vállalat vagy egy szervezet közreműködésével olyan új tudományos eredményeket érhetnek el, amelyek az együttműködő szervezet munkáját, a valódi piaci igényekhez igazodó gyakorlatorientált kutatások megszületését és a személyes pályafutásukat is elősegítik. A program alapvetően a kutatás-fejlesztés-innováció területén kívánja gyarapítani a gyakorlat és elmélet összekapcsolásából született új tudományos eredményeket. Sikeres pályázat esetén az elsősorban matematikai-, természettudományi-, műszaki és informatikai területeket érintő témákban kutató doktoranduszok és témavezetőik mellett a doktori iskola és a bevont vállalati szakértő is pénzügyi támogatást kap. Pályázatot doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók, illetve azok nyújthatnak be, akik doktori tanulmányaikat a 2020/2021. tanévben kezdik meg. Az ösztöndíj a doktori hallgatói jogviszony idejére, de legfeljebb négy évre nyerhető el. Azok a doktoranduszok is pályázhatnak, akik részt vesznek az Új Nemzeti Kiválóság Programban. A pályaműveket egy kilenctagú testület, a Kooperatív Doktori Kollégium bírálja el, amelyben a felsőoktatás és a versenyszféra képviselői is jelen lesznek.  

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tudományos Ügyek Iroda a jelentkezés és a program teljesítésének megkönnyítése érdekében doktori-instruktori szolgáltatást biztosít a programban résztvevőknek. A jelentkezési határidő szeptember 15., de a pályázat sikeressége érdekében a doktoranduszoknak a végleges jelentkezés beadása előtt jelezniük kell részvételi szándékukat a tudomany@uni-nke.hu email címen, legkésőbb augusztus 28-ig.

További részletek:

https://www.uni-nke.hu/kooperativ-doktori-program

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: pixabay