„Teve”, „Ordító egér”, „Ancsa” – ezekkel a nevekkel illették a Magyar Honvédség légierejének kötelékében mintegy fél évszázadot szolgáló An–26-os szállítógépet, amelyet nemrég nyugdíjazott a haderő. A gépeket Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison búcsúztatták, mert már nem felelnek meg a kor kihívásainak és a Honvédség új céljainak. A géptípus történetét a júliusi Bonum Publicumban elevenítettük fel.
46 év – ennyi időt töltött a Magyar Honvédség szolgálatában az An–26-os szállítógép. Annyit volt a levegőben, hogy majdnem nyolcszáz alkalommal is körberepülhették volna vele bolygónkat. A típus magyarországi története 1973-ban kezdődött, ekkor vonták ki a Li–2 szállító repülőgépeket, amivel szinte egy időben megkezdődött a legénység átképzése. A csapat 1974-ben érkezett haza, őket a megrendelt tíz repülőgép első hat példánya követte. A további négy An–26-os 1975-ben, illetve rá egy évre landolt Magyarországon. A gép legismertebb neve „Ancsa”, de illették még „Teve” és „Ordító egér” nevekkel is. Előbbi az elődjétől, a Li–2-estől ered, utóbbit pedig a sajátos motorzaj miatt használták.
A két hajtóműves, légcsavaros, gázturbinás An–26-os története az 1960-as években kezdődött, amikor Oleg Konsztantyinovics Antonov és tervezőcsapata egy könnyű, gazdaságosan használható harcászati szállítógép tervezésére kapott feladatot, amellyel kis tömegek szállítása és rövid hatótávolságú feladatok oldhatók meg. Végül a már létező utasszállítót, az An–24-est tervezték át. A törzs hátsó részére egy rámpaként is használható, lenyitható teherajtó került, méghozzá úgy, hogy az behúzható legyen a géptörzs alá. Az An–26-os prototípusa 1969-re készült el, a sorozatgyártás 1970-ben indult. Az Ancsákat tíz éven át gyártották, 1400 darab készült belőlük. Ezekből vett tíz darabot a magyar légierő 1974–1976 között, amelyekből önálló század alakult Szentkirályszabadján. „Első alkalommal 1982-ben léptem először a többpilótás (ekipázs rendszerű = viszonylag állandó összetételű személyzettel repülő) An–26-os repülőgép fedélzetére. A Kilián György Repülő Műszaki Főiskola másodéves hallgatója voltam, és az akkori Szovjetunióból szabadságra hazatérő hallgatótársainknak segítettünk a repülőgépről való kirakodásban. Végzősök voltak, tizen-egynéhányan, de rengeteg »felszereléssel« érkeztek vissza” – idézi fel lapunknak „ancsás” élményeit Palik Mátyás ezredes. A gépek a ’80-as, ’90-es években rendszeresen megfordultak külföldön: Krasznodárban, Frunzében, majd később Kassán tanuló magyar pilótanövendékeket szállítottak oda-vissza. A viszonylag nagy távolság miatt több megállóval teljesítették a feladatot. „A rakodás közben azért volt annyi időnk, hogy megszemléljük a repülőgépet. Korábban már repültem motoros kiképző repülőgéppel, de ennyi hagyományos, analóg műszert és ennyi fedélzetirendszer-kezelő szervet ilyen kis helyen »összezsúfolva« előtte még nem láttam. Lenyűgöző, és közben kicsit félelmetes is volt a munkahelyek kialakítása, amelyek közül a navigátoré volt a legfurcsább. Egy buborék ablakot is kapott, amely a navigációs feladatok végrehajtását szolgálta” – tette hozzá az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának katonai repülési dékánhelyettese, aki 1983-ban repült először utasként An–26-tal. Harmadéves vadászirányító-megfigyelő (ma légvédelmi irányító) hallgató társaival a Szolnok–Kecskemét–Taszár–Pápa–Szentkirályszabadja–Szolnok útvonalat repülték be, amit gondosan megterveztek: elvégezték a szükséges navigációs és üzemanyag-számításokat, és ezeket repülés közben ellenőrizték is. „Nagy izgalommal masíroztunk a leeresztett rámpával ránk várakozó ún. deszant szállítórepülőgéphez, amikor valaki elkezdte közülünk fütyülni Miloš Forman Hair című filmjéből a Manchester, England, England című dalt, amelyet azután az egész szakasz folytatott. Volt is nagy derülés a személyzet részéről. Az biztos, hogy abban a pillanatban valamennyien Claude Bukowskinak vagy George Bergernek éreztük magunkat” – mesélte az ezredes.
A gépek 1984-ben Szolnokra kerültek, ahol a szállító helikopterekből és a szállítórepülő-századból megalakult a 89. vegyes szállítórepülő-ezred. Szolnokon már csak kilenc gép szolgált, mert 1982. december 6-án, Szentkirályszabadján az egyik Ancsa – átstartolás közben – a földnek csapódott és kigyulladt. Ez volt a típus egyetlen hazai balesete, amely négy emberéletet követelt. Az 1990-es évektől folyamatosan csökkent a légierőnél szolgálatot teljesítő An–26-osok száma. 1997-ben a SzU–22-esek és míg–23-asok mellett öt An–26-ost is kivontak a hadrendből. Később már csak négy gép maradt, de a NATO-missziók szállítási feladatai miatt 2002-ben egy újabb repülőgép hadrendbe állítása mellett döntöttek. A 110-es oldalszámú repülőgép 2004 elején érkezett meg Ukrajnából. A gépeket 2005-ben Szolnokról Kecskemétre, a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra telepítették, innen vonultak nyugdíjba 2020. június 11-én. A szállítószázad jelmondata remekül összefoglalja, hogy az Ancsa „Bármit, bárhová, bármikor” szállított, már ami a rakterébe belefért. Vitt légvédelmi és légiharc-rakétákat, kézifegyvereket és lőszereket, olajfúró berendezéseket, terepjárókat, de annak idején még naposcsibéket is.
Szöveg: Tasi Tibor
Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu