NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Az NKE is részt vett az „Archibald Reiss Days” konferencián

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar négy oktatója is előadást tartott a belgrádi Bűnügyi és Rendőrségi Tanulmányok Egyetemén rendezett kétnapos konferencián. A rendezvényt megnyitó beszédében Dane Subošić, rektora bemutatta a konferenciának otthont adó egyetemet, és vázolta, hogy képzéseikkel milyen elvárásoknak kívánnak megfelelni.

Kovács Gábor dandártábornok, az NKE oktatási rektorhelyettese plenáris előadásában a rendőrség vonatkozásában beszélt az információáramlás rendszerének átalakításáról. Minden szervezetnek hatékony információ feldolgozó rendszert kell működtetnie, ebben a rendőrség élen jár – mondta, majd arra is rávilágított, hogy a szervezet vezetői részére csak az előzetesen feldolgozott és értékelt információhalmazt kell a szervezetnek biztosítania, amelyek alapján meghozhatóak a megalapozott vezetői döntések. A rendőrségi információáramlás fontos jellemzője, hogy nemcsak beérkezik az információ a rendőri szervhez, hanem magának a szervezetnek is törekednie kell az információ megszerzésére. Ebben az összetett feladatban, szervezeti szinten meg kell tudni előzni a jogsértő cselekményeket elkövető személyeket, hiszen a szervezet csak ezáltal tud eredményes lenni. Előadásában kitért a magyarországi bűnügyi statisztikára is és jó gyakorlatként ismertette a rendőrség információ feldolgozó rendszerét.

A plenáris előadásokat követően szekciókban az NKE több oktatója is részt vett. Nagy Judit ezredes, tanszékvezető egyetemi docens a bűnözési trendek jövőjét ismertette. Olyan problémaköröket vetett fel, mint a demográfiai változások, az e-szemét, vagy a robotika, amely nemcsak új piacot nyit, hanem hatással lesz a bűnözői módszerek változására is. Budaházi Árpád őrnagy, a Büntető-eljárásjogi Tanszék adjunktusa a poligráfos vizsgálat büntetőeljárásbeli helyéről beszélt előadásában. Negyvenkét európai ország büntetőeljárási törvényét vizsgálta meg kutatása során, és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar törvényi szabályozáson kívül, csak a lengyel és a montenegrói büntetőeljárási törvény rendelkezik a poligráfról, illetve a műszeres vallomásellenőrzésről. Vári Vince alezredes, a Büntető-eljárásjogi Tanszék adjunktusa előadásában a 2015-ben hatályba lépett új magyar szolgálati törvényt (Hszt.), valamint a szervezeti és egyéni teljesítményértékelés normáit mutatta be. Ismertette kérdőíves felmérésének eredményeit, amelyet főként vezető beosztásban lévő rendőrök körében végzett, a gyakorlati tapasztalatok felmérése céljából. Arra a megállapításra jutott, hogy erőteljesebben kell megkülönböztetni az egyéni és a szervezeti teljesítménymérést, nem megengedhető, hogy az utóbbi túlzottan domináljon az egyéni értékelésénél.

A konferenciát követően  Dane Subošić, a belgrádi egyetem rektora és Kovács Gábor az NKE oktatási rektorhelyettese szívélyes hangvételű megbeszélést folytattak a két intézmény további együttműködésének erősítéséről, a közös lehetőségekről. Az együttműködés jegyében 2020. április hónapban – a korábbi két évhez hasonlóan – az NKE meghívására újra részt vesznek szerb rendőr hallgatók is az NKE „Védőpajzs 2020” közös közszolgálati gyakorlatán.

 

Szöveg: Budaházi Árpád

Fotó: Nagy Judit, Budaházi Árpád