NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Egyetemi díjazottak a XXXIV. OTDK-n

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója és oktatója is díjat kapott az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). A Pro Scienta Aranyérmet Szabó Mátyás, az ÁNTK hallgatója nyerte el, míg Major Róbert r. ezredes, az RTK tanszékvezetője Mestertanár Aranyérem kitüntetést kapott. Az elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémián adták át.

A rendezvényen 48 hallgató Pro Scienta Aranyérmet, művészeti tevékenységükért ketten Pro Arte Aranyérmet, egy – az OTDK alatt még középiskolás – diák pedig Junior Pro Scienta Aranyérmet vehetett át. Pro Scienta Aranyérmet kapott Szabó Mátyás az NKE ÁNTK doktorandusz hallgatója, akinek témavezetője Barna Attila, az Állam és Jogtörténeti Tanszék egyetemi docense volt. A kitüntetésben az a fiatal részesülhet, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget. Az első odaítélést (1989) követően kétévenként, országosan 45 Pro Scientia Aranyérem mellett, 2005-től két Pro Arte Aranyérmet is adományoznak. A díjakat Lovász László, az MTA elnöke, Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Szendrő Péter, az OTDT elnöke adta át.

Az eseményen Major Róbert r. ezredes, az RTK tanszékvezetője Mestertanár Aranyérem kitüntetést kapott. A tudományos diákköri tevékenységet segítő munkájáért 58 oktató-kutató részesült az elismerésben, amelyet Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tudás- és innováció menedzsmentért felelős államtitkára, Szendrő Péter, az OTDT elnöke, valamint Pénzes Béla, a TDK-ért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke adott át. A díjat mindazon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése céljából alapították, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túl, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért és elismeréséért témavezetőként, illetve a tudományszervezés terén, éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.

További részletek és fotók: http://otdt.hu/hu/news/64

 

Szöveg: Deák József

Fotó: Szidor N. Gábor


Címkék: OTDK