NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Honvédelem Napja: hősökre emlékeztek, katonákat ünnepeltek a HHK-n

Koszorúzással és ünnepi állománygyűléssel emlékeztek a Honvédelem Napjára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként, 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től ezen a napon ünneplik a Magyar Honvédelem Napját.

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara által szervezett megemlékezés a XII. kerületi Gesztenyés kertben, az 1848-as emlékműnél kezdődött. Négyesi Lajos ezredes, a Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék docense megemlékezésében felidézte az 1849-es tavaszi hadjáratot, amikor fölcsillant a magyar önállóság lehetősége. Ezeknek a napoknak volt az egyik kiemelkedő dicsősége a Budai vár visszafoglalásának 17 napos ostroma, amelynek utolsó mozzanataként 1849. május 21-én rohamra indultak a honvédek a vár visszafoglalására. A HHK oktatója szerint, ha katonai szempontból értékelni akarjuk a Budai vár visszafoglalását, akkor levett kalappal kell állnunk a honvédség előtt, hiszen ebben a korban a hadseregek egyik legbonyolultabb tevékenysége az ostrom volt. A honvédsereg teljesítménye kiemelkedőnek számított, ám komoly véráldozatot is követelt: 368 katona esett el az ostrom során. Maradványaikat a Tabánban, majd a Gesztenyés kert helyén álló temetőbe helyezték el. Később, az 1960-as években nagyobbrészt a farkasréti temetőbe szállították a maradványokat. A Gesztenyés kertben pedig napjainkban a négy ágyúgolyón álló márványobeliszk, tetején az aranyozott gömbbel emlékeztet azokra, akik életüket áldozták azért, hogy az országnak legyen szabad fővárosa – zárta megemlékezését Négyesi Lajos. Az emlékművet a Honvédelmi Minisztérium nevében Erdélyi Lajos humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében Zsiga Tamás dandártábornok, az MHP Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében pedig Pohl Árpád dandártábornok, a HHK dékánja koszorúzta meg. Az MH. Ludovika Zászlóalj nevében Sári Szabolcs ezredes, zászlóalj parancsnok, az MH. Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság nevében pedig Debreczeni Albert alezredes, megbízott törzsosztályvezető helyezte el az emlékezés koszorúját.

Az ünnepségsorozat állománygyűléssel folytatódott a NKE Hungária körúti campusán, ahol elhangzott: a különböző korokban más-más napokon ünnepeltek a katonák, talán a Néphadseregben szolgálatot kezdők emlékeiben a szeptember 29-i dátum maradt meg. Az 1950-es évek utáni időkben ugyanis a Fegyveres Erők Napja, a FEN adott helyet az iparőrök, rendőrök, határőrök és katonák ünnepének. Négyesi Lajos ezredes előadásában kiemelte: nagyon nagy felelősség, hogy egy nemzet mely történelmi esemény évfordulóját választja a Honvédelem Napjává. Május 21-e, a Budai vár visszafoglalásának a napja az ország függetlenségének megvédését fejezi ki, ez a Magyar Honvédség küldetése is, amire büszkének kell lennünk – zárta beszédét a Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék oktatója.

Az ünnepi állománygyűlésen a kar munkatársai és hallgatói, valamint az intézményhez kötődő szervezetek szakemberei kimagasló szakmai és közösségi munkájuk elismeréseként okleveleket vehettek át. A HHK dékánjának döntése alapján elismerésben részesült Kiss Ernő alezredes, Czuprák Ottó ny. ezredes, Andóczi-Balogh András Ádám százados, Mérészné Turai Gabriella és Kocsisné Török Katalin közalkalmazottak, valamint Gervai Bálint, Kerényi Levente és Krecz Ádám honvédtisztjelöltek. Az elismeréseket Pohl Árpád dandártábornok, a HHK dékánja adta át.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes