A politikai perek, mint a hatalmi küzdelem részei

„A politikai perek a hatalmi küzdelem részei voltak”- fogalmazott szabadegyetemi előadásában Kun Miklós történész. A programsorozat kilencedik állomásán, a hidegháború idején Kelet-Európában, a szovjet tanácsadók közreműködésével megvalósuló politikai perekről volt szó.

Előadásában a Széchenyi-díjas történész a politikai perek típusairól is beszélt. Elmondta, hogy a koncepciós perekben már előzetesen megszületett az ítélet: előre legyártották a forgatókönyvet, kijelölték a vádlottat és az áldozatot, majd döntöttek a sorsukról. „A koncepciós per néha zárt volt, a legnagyobb titokban zajlott”- tette hozzá. Az ilyen pereknek az is a célja, hogy a társadalom „megtisztítsa” magát a belső ellenségtől. A professzor példaként „a leningrádi ügy” elnevezésű koncepciós pert idézte fel, amelynek révén Sztálinnak az egész leningrádi pártszervezetet, tizenkétezer embert sikerült elítéltetnie és sokukat kivégeztetnie. „Visszaállították a halálbüntetést, melyet 1947-ben látványosan azért töröltek el, hogy megmutassák a világnak, mennyire humanitárius ország a Szovjetunió”- mutatott rá. A „leningrádi ügy” ugyanakkor titokban zajlott, nem volt látványper. „A kirakat per vagy más néven látványper egy szörnyű színielőadás, betanult szövegekkel, melyben a szereplők nagyon ritkán lázadtak fel”- hangsúlyozta Kun Miklós. A koncepciós per egy alfajaként emelte ki a konstrukciós pert, melyben az előre konstruált tárgyalások főpróbákkal zajlottak. „Százezreket végeztek ki, peren kívül”- tette hozzá az előadó.

„A Szovjetunióban meghonosodott a zárt tárgyalások fogalma”- mondta Kun Miklós. A szovjet törvényeknek megfelelően az elítéltekről letartóztatásuk és a kivégzésük napján készült fotókat megesett, hogy Sztálin parancsa szerint albumokban szerepeltették, így ez egyet jelentett az „albumok” nyomán elvégzett listás tárgyalásokkal. Eleinte ezt a szovjet pártvezetők és a magas rangú katonai vezetők ellen alkalmazták. Amikor Sztálin aláírta a kivégzésre szánt aktákat, nem halálbüntetés szerepelt rajtuk, hanem az, hogy „szociális védekezés első foka”, ami a halál szinonimája volt, ahogy a „tíz éves börtönbüntetés a levelezés megvonásával” is a kivégzésre utalt. Érdekességként kiemelte, hogy a börtönben a verőlegényeket testmechanizmusoknak nevezték. Megjegyezte, Kelet-Európában a zárt tárgyalások szovjet kifejezése csak részben honosodott meg.

Kun Miklós elmondta azt is, hogy a fotók alapján egészen másként néztek ki az emberek a kivégzésük előtt, az ütlegelés, szörnyű vallatás és lelki megtörés hatására. A magas embereket sokszor direkt kis helyre zárták be, hogy kuporogniuk és görnyedniük kelljen. „Ha a kihallgatók megtudták, mije fáj az illetőnek, azt célozták meg”- árulta el. Sokszor lelki terrort is alkalmaztak: azt hitették el a foglyokkal, hogy az egyik hozzátartozójukat kínozzák a cella túloldalán. „A legkeményebb emberek is megtörtek”- hívta fel a figyelmet az előadó.

Az „albumszerű kivégzéseket” idővel felváltották a listák, melyeken az elítéltek neve, címe, titulusa szerepelt, a végén egy számmal. Molotov volt az egyik fő "aláíró", nála összességében 44 ezer ember került fel ezekre a listákra. „A szovjet vezetőknek is választaniuk kellett: aláírják a listákat vagy pedig őket is családjukkal együtt kivégzi a pártvezetés”- mutatott rá Kun Miklós. Az utolsó nyilvános perek a Szovjetunióban az elfogott lengyel katonai vezetők és polgári politikusok pere volt 1945-ben.

„A kelet-európai perek 1944-45-ben gyakran nem voltak látványperek”- tette hozzá. Kun Miklós elmondta, hogy a politikai elit körében a legnagyobb kivégzésekre 1945-ben Bulgáriában került sor. Jugoszláviában a polgárháborús körülmények között végig nagyfokú kivégzések folytak. „Dilas dicsekedett Molotovnak az 1940-es évek közepén, hogy összesen kétszázezer embert végeztek ki”- hangzott el. Csehszlovákiában az etnikai megtorlások áldozatai, Felvidéken a magyarok, a Szudéta vidéken, Prágában és Brünben pedig a németek voltak. „Csehszlovákiában a kirakatperek egészen 1945-ig tartottak, ekkor került sor az utolsó kivégzésre a kommunista elit körében”- tette hozzá a történész. Megtudhattuk, hogy Csehországban a legtöbb áldozat a kommunista elit köréből és a spanyolországi polgárháborúban részt vett csehek közül került ki. Lengyelországban viszont a külföldön élő kommunista emigránsok jelentős része megmenekült a perekről. „Romániában a perek Sztálin halálát követően is folytatódtak, még akkor is, amikor Moszkva megpróbálta leállítani azokat”- emelte ki, majd hozzátette, itt is számos ártatlan áldozata volt a pereknek.

Magyarországon a Rajk-per ideje alatt Rákosi Mátyás annyira tartott a szovjet vezetéstől, hogy a kelet-európai és nyugati kommunista vezetőkről listát kezdett vezetni, felsorolva rajta bűneiket. „Rákosi megpróbálta átvenni az igazságosztó szerepet”- mutatott rá a professzor, majd hozzátette, sokat ártott ezzel a helyi kommunista vezetőknek. Levelet is írt Sztálinnak, melyben ez állt: „Nálunk két héten belül elkezdődik a tárgyalás a Rajk-per vádlottjainak első csoportja ellen. A vádiratot egy héten belül nyilvánosságra hozzuk. Ezzel összefüggésben nehézségeink vannak: ha ebbe a csoportba belevesszük azokat a kémeket is, akiket Angliából küldtek Magyarországra, akkor a tárgyalás során több tucat csehszlovák név is elhangzik, majd amelyeket Ön is ismer. Ezek a személyek kivétel nélkül szabadlábon vannak. A tárgyalásnak ez a része teljesen váratlanul érné a csehszlovák közvéleményt. Feltehető, tiltakozna a tárgyaláson szóba kerülő dolgok ellen, s ily módon közös frontba tömörülne a titóistákkal…”

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes