NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Az Aranyélet utolért

Közel 500 érdeklődő vett részt az Aranyélet befejező évadának premier előtti kerekasztal beszélgetésén, ahol a nagysikerű kultsorozat stábja a kulisszák mögé kalauzolta az egyetemi polgárokat és a külsős vendégeket.

Az NKE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, az Ostrakon Szakkollégium és az HBO közös szervezésében megvalósuló rendezvénynek –amelyen Krigler Gábor, a sorozat egyik alkotója, Závorszky Anna producer, valamint Végh Zsolt és Bakonyi Csilla színészek vettek részt –az NKE Oktatási Központja adott otthont.

„Szintet lépnek, és az oligarcha létbe lépnek fel”- fogalmazott Krigler Gábor arra a kérdésre, hogy mi fog történik a 3. évadban a Miklósi családdal. Az alkotó elmondta, hogy három hónap telik el a 2. évad befejezését követően. „Áthelyeződik a helyszín a Dunakanyarba, ahol álomházban éli áloméletét a család, de ez hamar megrepedezik és széttör”- emelte ki.

„Elérte a Miklós család az aranyéletet. Hova tovább?”- tette fel a kérdést a moderátor, Muchichka László, a zoom.hu újságírója. Krigler Gábor rámutatott, hogy ennek jó vége nem lehet. „A sorozat eddig se arról volt híres, hogy boldog a befejezés”- mutatott rá. Kifejtette, hogy a család elérte, amit akart, viszont most lejtő következik.

A moderátor azon kérdésére, hogy a 3. évad is olyan akciódús lesz-e, mint az 1. évad volt, Krigler Gábor válaszolt. „A befejező évad kevésbé akcióorientált”- jegyezte meg. Az alkotótól megtudhattuk, nem lesz olyan nagy akciójelenet, mint amilyen a 2. évadban a belvárosi lövöldözés volt, viszont több kisebb akciójelent van. „Nagyon más, mint az 1. évad, hangulatában, a történetmesélés ritmusában és struktúrájában is”- hangsúlyozta. Mint mondta, a 3. évad olyan téren idézi fel az elsőt, hogy a családra fog fókuszálni.

Bakonyi Csilla bemutatta az általa megformált, a 3. évadban debütáló Nyíredi Barbara karakterét. Megtudhattuk, hogy a színésznő újságíróként fog feltűnni a képernyőn. „Barbara egy vidéki hírlap főszerkesztője, akinek bántja a szemét a Miklósi család és köre”- árulta el. Legfőképpen az, amiket véghez visznek. Ennek hatására oknyomozásba kezd, az igazságért küzdő lendülete azonban hamar kútba vész, ahogyan ő is a tisztességtelen ügyletek részesévé válik. „Újfajta irányba megy majd a sorsa”- jegyezte meg. A színésznő azt is elárulta, hogy gyengéd szálak fogják fűzni az egyik főszereplőhöz.

Végh Zsolt Gáll Feri harmadik évadbeli sorsáról elmondta, hogy megpróbál új életet kezdeni. „Megpróbálja rendbe hozni, amiket elrontott az életben”- fedte fel a színész. Rávilágított, hogy önmagában paradoxon, ahogy karaktere tisztasággal áll az oligarcha léthez. Mint mondta, a 3. évadban kiderül, hogy az élet könyörtelenebb és az álmok nem válnak valóra.

Závorszky Anna elmondta, hogy a befejező évad forgatás helyszínéül Zebegény szolgált, amely a sorozatban más megnevezést kap. „Erőltetett menet volt ezt elkészíteni, de megérte”- hangsúlyozta visszatekintve a producer. Hetvennyolc napjuk volt a forgatásra. „Ez idő alatt sikerült mind a nyolc epizódot leforgatni”- jegyezte meg. Kiemelte Marosi Gábor operatőr tevékenységét, aki olyan dinamikus kameramozgást talált ki, amely vizuálisan is érzékeltetni tudja az akciódús világot.

Muchichka László kiemelte, Krigler Gábor olyan forgatókönyvet írt, mely négy évszakossá teszi a sorozatot. „Már a 2. évad tervezése során is felmerült, hogy ne csak nyárban játszódtassuk az Aranyéletet, de ez logisztikai problémák miatt meghiúsult”- árulta el az alkotó. „A 3. évadra eltökélt szándékunk volt, hogy megmutassunk egy másik világot is”- fogalmazott. Illusztrálni szeretették volna a környezetben is a korhadást, a rothadást, amiről az Aranyélet szó.

„Szeretem a bonyolult szerepeket”- mondta Végh Zsolt. A színész a sorozatból személyes kedvencének az általa megformált Gáll Ferit jelölte meg. Indoklása szerint a legtöbb filmben az emberek jók vagy rosszak, pedig az életben minden árnyalt, ahogyan a karaktere is. Az ő gonoszságának magyarázatul szolgálnak a vele történt dolgok. Hozzátette, neki nem úgy ment, ahogy a szerencsésebbeknek. „Sokszor nem is a külső dolgoktól félünk, hanem ami bennünk van”- fogalmazott.

Muchichka László arra is rákérdezett, hogy Magyarországon kívül más országokban milyen a sorozat fogadtatása. Krigler Gábor elmondta, hogy tizennyolc országban és az Amerikai Egyesült Államokban is elérhető. Az Aranyéletnek Spanyolországban igen nagy a rajongóbázisa. „Természetesen a magyarok értik meg a mondanivalóját leginkább”- világított rá.

Hogy mi köze van a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek az Aranyélethez, a kerekasztal beszélgetés során levetített kisfilmből kiderült. A jelenetben Döbrösi Laura Miklósi Miraként látható, aki nemrég kezdte meg tanulmányait az NKE Rendészettudományi Karán. „A 3. évad fejlesztésekor kitaláltuk, hogy Mira rendőrnek fog tanulni”- közölte Krigler Gábor. Mint mondta, a sorozat elejétől fogva voltak erre utalások. Hozzátette, Mira éppen családja életvitele miatt akar rendőr lenni. Kiderült, hogy a sorozat befejező évadjában ennek kapcsán nagy hangsúlyt fog kapni a lánykereskedelem.

E témáról bővebben a Bonum Publicum egyetemi lap novemberi számában olvashatnak.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes