NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

NATO az iskolatáskában

A NATO szerepéről és a Magyarországon működő szervezeteiről tartottak konferenciát és rendeztek kiállítást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A szervezők célja, hogy minél több fiatal megismerje a katonai szövetség történetét és jelenlegi működését.

A Magyar Honvédség nemcsak missziós tevékenységével veszi ki a részét az ország NATO-kötelezettségeiből, hanem a Magyarországon létesített szövetségi szervezetekben is jelentős feladatokat lát el. A NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központnak például mintegy 10 éve ad otthont Budapest, de hazánkban található a szövetség Stratégiai Légiszállítási Képességét (SAC) biztosító légiflottája is. Ezeket a magyarországi szervezeteket mutatja be az „Együtt a Szövetségben” című kiállítás a Ludovika Főépületben. A kiállítást megnyitó beszédében Vizy E. Szilveszter akadémikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar szerepvállalásra az intelligens védelem szemlélete jellemző, ezért nem csoda, hogy a hazánkban működő NATO-szervezeteket, egységeket különösen elismeri maga a szövetség is. A Magyar Atlanti Tanács elnöke elmondta, hogy bár a NATO-hoz való csatlakozást Európában arányaiban nálunk támogatták a legtöbben a népszavazáson, fontos, hogy az újabb generációkat is megismertessük a legfontosabb információkkal.

A Magyar Honvédség számára kiemelt feladat a minél szélesebb nyitás a társadalom felé Tömböl László ny. vezérezredes szerint. A Magyar Hadtudományi Társaság elnöke úgy véli, még ma is kevesen vannak tisztában a honvédség feladataival, szerepvállalásával. „Egy közösséghez, egy szövetséghez tartozni felelősséget, kötelezettséget is jelent” – fogalmazott a Honvéd Vezérkar egykori főnöke, aki szerint az olyan magyarországi NATO-szervezetek, mint a Katona-egészségügyi Kiválósági Központ, jelentősen hozzájárulnak a katonai szövetség közös erőfeszítéseihez.

A konferenciát megnyitó beszédében a magyar tisztképzés bölcsőjének számító egykori Ludovika Akadémia történetéről is beszélt Padányi József vezérőrnagy. Az NKE tudományos rektorhelyettese kiemelte, hogy a 2012-től működő Nemzeti Közszolgálati Egyetem a múltbeli hagyományokat is tovább örökítve ma a magyarországi honvédtisztképzés egyetlen felsőfokú oktatási intézménye. Az egyetemen az ezzel kapcsolatos feladatokat a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar látja el a Ludovika Zászlóaljjal közösen. A vezérőrnagy szerint a kar elsőrangú kötelessége a magasan képzett és megfelelő lojalitással is rendelkező tiszti utánpótlás megteremtése. Padányi József szólt az egyetem megújuló campusáról is, amely szerinte jelenleg a legmodernebb egyetemi tér az országban.

Hazánk biztonságpolitikai kihívásairól és a magyar honvédelmi képességekről is beszélt előadásában Szabó István. A Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára szerint 2014 óta Európában újra előtérbe került a katonai erő szerepe, és a NATO kollektív védelmi funkciói felértékelődtek. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a tagországok mindegyikének kötelessége a saját védelméről is gondoskodni, hiszen a NATO erejét a nemzetállamok katonai képességei adják. Az államtitkár elmondta, hogy a NATO részeként Magyarország is részt vesz az elmúlt években megerősödő, elsősorban keleti és déli irányú „fenyegetés” kezelésében, de a legfontosabb céljuk a magyar emberek biztonságának a garantálása. A Zrínyi 2026 honvédelmi- és haderőfejlesztési program által szeretnének eljutni arra a szintre, hogy hazánk egy ütőképes és hiteles haderővel rendelkezzen. Ennek érdekében fejleszteni kell a humán képességeket is, amelynek kiemelt része az oktatás. Az államtitkár úgy látja, hogy a tömeges migráció kezelésében való eredményes részvétel által a Magyar Honvédség ismertsége és megbecsültsége is jelentősen javult. Szabó István szerint erősíteni kell a toborzást és az oktatási-nevelési rendszert is, hiszen megfelelő tudással és motivációval rendelkező katonákra van szükség. Szerinte a tartalékos rendszer is nélkülözhetetlen, hiszen enélkül nem lehet egy modern haderőt működtetni. A haderőfejlesztés kapcsán elmondta, hogy jelentős technikai hiányosságokat is pótolni kell, amely kiterjed a Magyar Honvédség szinte minden haderőnemére.

„Miért fontos a NATO?” címmel készített kiadványt a rendezvényre az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja. Tálas Péter, a központ vezetője előadásában több nézőpontból is keresett válaszokat a kérdésre. Szerinte az ország biztonságát leghatékonyabban a NATO tudja garantálni, és „kis országként különösen büszkék lehetünk, hogy egy sikeres és erős szövetség tagjai lehetünk”. A NATO egyik pozitívuma és erőssége, hogy egyenrangú félként kezeli a szövetség tagjait és egyfajta konszenzuskényszerre vannak ítélve a döntései. „Közép-Európának különösen érdeke, hogy a nagyhatalmak ne a fejünk felett egyezkedjenek” - fogalmazott. Tálas Péter beszélt arról is, hogy katonai válságot az elmúlt 20 évben csak a NATO tudott kezelni, és a hagyományos katonai képességeken túl nukleáris védelmet, elrettentést is biztosít a tagállamoknak. A katonai szövetségben kialakult döntéshozói kultúra jellemzője, hogy a saját érdekek mellett a mások érdekeit is próbálja maximálisban figyelembe venni. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a NATO 70 éves történetéből 20 év a mi történetünk is. „Sokszor harmadik személyben beszélünk a katonai szövetségről, pedig mi is aktív részesei vagyunk annak. Ezért is fontos, hogy a társadalom minél többet tudjon a NATO történetéről, hazánk szerepvállalásáról” - fogalmazott az igazgató.

Az állandó változásokhoz való alkalmazkodás képessége teszi igazán sikeressé a NATO-t Szilárd Antónia szerint. A NATO Public Diplomacy Division munkatársa a legutóbbi, brüsszeli NATO-csúcs eredményeiről beszélt előadásában. A találkozón fontos célként fogalmazták meg a tagok a katonai szövetség jelenlétének erősítését a keleti határokon, a gyorsreagálású katonai erők növelését, a parancsnoki struktúra modernizálását és a kibervédelem erősítését.

Az egész napos rendezvényen a résztvevők, köztük a szép számban megjelent diákok különböző programokon is részt vehettek. Így például megtekinthették a tűzszerészek és a Ludovika Zászlóalj bemutatóját, kipróbálhatták a lézer lövészetet és egy békefenntartó műveleti tájékoztatón is részt vehettek.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: konferencia NATO