NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
LUDOVIKA

Bemutatkozott a Ludovika Egyetemi Sportközpont

Az idei évben a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös pályázata bizonyult sikeresnek a MEFOB kosárlabda négyes döntő megrendezésére. Ez egy fontos mérföldkő a Ludovika Egyetemi Sportközpont életében, mivel ez volt az első, egyben több napos rendezvény az új sportcsarnokban. A nőknél a TFSE, a férfiaknál a Miskolci Egyetem a 2017-18-as MEFOB Kosárlabda bajnokság győztese.

Női vonalon a döntőt megelőzően a legnagyobb kérdést az szolgáltatta, meg lehet-e fogni az idei évben a címvédő TFSE csapatát. Az erőviszonyok alapján erre a legnagyobb eséllyel a Budapesti Közgáz csapata pályázott, akik ehhez méltóan is játszottak az első két napon. Az utolsó napra úgy érkeztek, ha mindenki 100%-ot nyújt, akár még el is kaphatják a TFSE csapatát. Az első negyedben közel is voltak a címvédőhöz, azonban a második negyedtől a TFSE elővette a legjobb védekezését, ennek köszönhetően pedig percről-percre leszakították a Közgáz csapatát. Rengeteg pontot szereztek lerohanásból, fizikálisan pedig teljesen felőrölték a Közgáz játékosait. Ennek eredményeként az „aranycsata” nem hozta a várt izgalmakat, a TFSE 53-38-ra legyőzte a Közgáz csapatát, és zsinórban 4. alkalommal hódította el a végső győztesnek járó serleget. A harmadik helyet végül a Szeged RSC csapat szerezte meg,  miután  37-35-re verték meg a Debrecen csapatát. A torna legértékesebb játékosa Németh Alma (TFSE) lett.

Végeredmény:

Nők:

  1. TFSE 6 pont
  2. Közgáz 4
  3. Szeged 4
  4. Debrecen 3

A férfiaknál az első két nap körbeversének köszönhetően igazi drámára lehetett számítani. Az utolsó nap első összecsapásán a Miskolci Egyetem jól megszervezett védelemmel, és gyors, elsősorban középtávoli dobásokra épülő játékkal felőrölte a BME csapatát, és végül 67-58 arányú győzelmet arattak. Az aranyról szőtt álmaikhoz azonban még kellet, hogy a Nyíregyháza csapata legyőzze a TFSE együttesét. Ezt a szívességet meg is tették nekik, szenzációs támadójátékot bemutatva, rengeteg triplát szerezve 86-65-re nyert a Nyíregyháza a TFSE ellen a döntő utolsó mérkőzésén, és így az egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Miskolci Egyetem csapata lett a MEFOB Kosárlabda új bajnoka! A torna legértékesebb játékosának járó címet a Miskolci Egyetem centere, Lippai Szabolcs kapta meg, aki a három nap alatt kiemelkedő teljeítményt nyújtott mind védekezésben, mind pontszerzésben.

Végeredmény:

Férfiak:

  1. Miskolc 5 pont
  2. Nyíregyháza 5
  3. BME-MAFC 4
  4. TFSE 4

A díjátadón Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi- Főiskolai Szövetség elnöke gratulált a csapatoknak a részvételhez. Külön örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ilyen varázslatos helyszínen került megrendezésre a MEFOB kosárlabda döntő. A díjak átvétele után pedig megkezdték az ünneplést a csapatok. Gratulálunk minden résztvevőnek az elért eredményhez, reméljük a kilátogató nézők jól érezték magukat ebben a három napban, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

 

Szöveg: Gellért Bence

Fotó: Szilágyi Dénes