A HHK-n folyó képzések helye és szerepe a magyar felsőoktatás és az NKE oktatási rendszerében

Prof. Dr. Szendy István ezredes, oktatási dékánhelyettes, Hadtudományi és Honvétisztképző Kar

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának küldetése, hazánk euro-atlanti integrációjából eredő és a folyamatosan átalakuló követelményeknek való megfelelés. Olyan módon, hogy az oktatási és kutatási alapegységünknél folyó tevékenység keretében, az elméleti és gyakorlati tudás átadásával a tudományos-, fejlesztési-, és innovációs tevékenységek segítésével, a 21. századi magyar társadalom számára olyan speciális szakembereket biztosítsunk, akik a magyar értelmiség integráns részei, a haladó nemzeti hagyományokat vállalók, ugyanakkor euro-atlanti szempontból konform, tevékenységüket elhivatottan gyakorló emberek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara az egyetlen magyar katonai felsőoktatási szervezeti egység, mely ebből adódóan a nemzetközi és hazai felsőoktatás viszonylatában specifikumának megfelelő vezető szerepet kíván betölteni.

A képzés — a felsőoktatási törvény és a fenntartó szándéka szerint — centralizáltan működtetett intézményben, alap- és mesterszakokon folyik, egy új oktatási filozófia (megtanítani tanulni) alapján.

A kar képzési és nevelési programja emberközpontú és arra irányul, hogy a hallgató megérezze a tudás megszerzésének örömét, készen álljon az egész életen át tartó tanulásra, valamint élete végéig kötődjön az alma materhez, hivatásrendjéhez, olyan módon, hogy sajátjának tudja azt. A kar által nyújtott elméleti és gyakorlati tudást a legmodernebb eszközökkel és módszerekkel adjuk át, figyelembe véve a hazai és a nemzetközi felsőoktatási tapasztalatokat, valamint a gazdasági és a társadalmi viszonyokat.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara arra törekszik, hogy a végzett hallgatói olyan elméleti-, gyakorlati-, és vezetői kompetenciákat szerezzenek, amely képessé teszi őket, a hivatásrendjükből adódó küldetésük teljesítésére, a honvédtiszti hivatás ellátására. Hivatásra készítünk fel, illetve annak sikerorientált gyakorlását biztosítjuk, tesszük lehetővé. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara fontosnak tartja, hogy hallgatói rendszeresen sportoljanak, és folyamatosan fejlesszék testi képességeiket. Életfilozófiájuk és életvezetési stílusuk segítse az „egész életen át” tartó tanulást és a hivatásukból adódó feladatok sikerorientált teljesítését.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán megvalósuló minőségpolitika fontos jellemzője, hogy összevetve a kar oktatási-kutatási tevékenységét más hazai és európai felsőoktatási intézménnyel, a hallgatók számára olyan speciális hozzáadott értékekkel bír, amelyek karunkat megkülönböztetik a többi felsőoktatási, és felnőttképzési szolgáltatótól. Többet és jobbat kínál, mint más intézmények, és a hallgató számára már a belépéskor sikerrel kecsegtet az oktatási, a kutatási és az innovációs együttműködés.

A HHK oktatási, képzési, és nevelési stratégiáinak fő célkitűzései

Figyelemmel a karunkon különböző képzési formákban és szinteken tanuló hallgatóink eltérő életkorára, pályamotivációjukra, oktatási-nevelési stratégiánk fő célkitűzése nem lehet más, mint: a 21. századi magyar társadalom számára olyan speciális szakemberek biztosítása, akik a magyar értelmiség integráns részei, a haladó nemzeti hagyományokat vállalók, ugyanakkor Euro-atlanti szempontból konform, tevékenységüket hivatásnak tekintő katonai, vezetők, biztonság- és védelempolitikai, valamint nemzetbiztonsági szakértők.

A HHK-n folyó oktatás, képzés sajátosságai

  • A NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara az egyetlen magyar katonai felsőoktatási szervezeti egység, melynek fenntartója a Honvédelmi Minisztérium, ugyanakkor a felsőoktatási törvény szellemisége alapján autonóm.
  • A képzés – a felsőoktatási törvény és a fenntartó szándéka szerint – centralizáltan működtetett intézményben, alap- és mesterszakokon folyik, egy új oktatási filozófia (megtanítani tanulni!) alapján.
  • Tudós, egyben menedzser – számos szervezeti elem, illetve terület vonatkozásában hivatásos katonai jogállású – vezetők vezetik.
  • A vezetők választottak, de tisztségükben a törvény előtt felelős személyek.
  • Munkánk „tárgya” (a hallgató), mindenek előtt és mindenek felett, munkatársunk is.

A HHK-n folyó oktatás, képzés jellemzői

  • Valamennyi – egyébként a magyar felsőoktatás rendszerével azonos – képzési szinten, formában és módon folyik az oktatás-képzés.
  • Az oktatott, képzés alatt álló hallgatók jogállása, életkora és pályamotivációja eltérő.
  • Speciális az oktatók jogállása és munkahelyi viszonyrendszere, illetve tevékenységük során kettős követelményrendszernek kell megfelelniük
  • Hivatásra készítünk fel, illetve annak sikerorientált gyakorlását biztosítjuk, tesszük lehetővé.
  • Minden tekintetben megfelelünk „az egy élethosszon át tartó tanulás” kor és társadalom igénye által megfogalmazott követelménynek.
  • Folyamatosan készek vagyunk arra, hogy oktatási-képzési rendszerünket – a tudományos és szakmai értékek megőrzése, illetve átörökítése mellett – a társadalmi, ezen belül a megrendelői igényeknek megfelelően alakítsuk.

A kari oktatás, képzés fő feladatai, az azokat megvalósító, segítő, rendező elvek

  • A karon folyó képzés és felkészítés EU elvárások, illetve, a hazai és külföldi felhasználói igények szerinti magas minőségi színvonalú végrehajtása.
  • A képzési képességeink fejlesztése.
  • A létező (kifutó) szakok és szakirányaik tanterveinek alapdokumentumokon nyugvó, de a megrendelői igényeknek és elvárásoknak megfelelő folyamatos pontosítása, korrekciók elvégzése:
    • Alapképzés;
    • Mesterképzés;
    • Tanfolyamrendszerű képzés;
    • Posztgraduális egyetemi képzés (doktori PhD. képzés).
  • Az új típusú tisztképzés rendszeréhez igazodó alapképzési szakok kialakítása, megalapítása, indítási feltételeinek megteremtése, a képzések 2013/2014. tanévtől történő megkezdése.
  • Az új típusú tisztképzés rendszeréhez igazodó mesterképzési szakok kialakítása, megalapítása, indítási feltételeinek megteremtése, a képzések 2013/2014. tanévtől történő megkezdése.
  • A honvédelmi és katonai képzési ág képzési szerkezetéhez igazodó doktori képzés kialakítása.
  • Törvényi, határozati és ajánlási formában megjelentetett minőségi követelményeknek történő megfelelés, illetve megfeleltetés kari szinten.
  • A Tudományos Diákköri tevékenység teljes körű megújítása, átalakítása.
  • A tiszti hivatásra történő felkészítés nevelési feladatrendszerének, illetve gyakorlatának újragondolása.
  • A kari szervezeti struktúra, valamint a karon folyó oktatásszervezői tevékenység hozzáigazítása a változó követelményekhez és körülményekhez.
  • A képzési- és a szervezeti struktúra szinkronjának fenntartása.
  • A szakokon és a szakirányaikon, továbbá a tanfolyami rendszerben folyó oktatás tervezésének, adminisztrációs nyilvántartásának, egységes számítógépes rendszerű, hatékony működtetése az oktatási és kutatási alapegységek, illetve a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar szintjén, együttműködésben az egyetemi szintű Tanulmányi Hivatallal.
  • Segíteni az oktatói állományt abban, hogy a munkaköréből adódó feladatait képes legyen az új kihívásoknak és elvárásoknak megfelelően eredményesen, hatékonyan teljesíteni.
  • A kari Tanulmányi Osztály és az egyetemi Központi Tanulmányi Hivatal működtetésének módosításával biztosítani, oktatási és kutatási egységünk alaprendeltetésből adódó feladatainak elvárható szintű teljesítését.
  • Minden tényezőre figyelemmel tervszerűen felkészülni a 2014/2015-ben induló rendhagyó tanév sikeres indítására.

A karon folyó oktatással összefüggő feladatok

  • Az oktatást, képzést biztosító technikai eszközpark és kiképző bázis, új körülmények szerinti működtetése.
  • A megváltozott követelmények szerinti eredményes, hatékony oktatást, képzést biztosító számítógépes alapú szakkabinetek kialakítása, illetve a meglevők fejlesztése.
  • A megváltozott követelmények szerinti eredményes, hatékony oktatást, képzést biztosító csapat-bázisú gyakoroltatás rendszerének megalkotása, gyakorlati alkalmazásának bevezetése.
  • Az új tisztképzés rendszeréhez igazodó csapatgyakorlati rendszer kialakítása és gyakorlati alkalmazása.
  • A tanfolyami rendszerű képzés, személyi, technikai és technológiai feltételeinek tanszéki, intézeti, valamint kari kiépítése és működtetése.
  • A karon működő szakok oktatási tevékenységének (tervezés, szervezés, adminisztráció, komplex minőségfejlesztés, képzés és felkészítés) hozzáigazítása a megváltozott oktatási és minőségügyi követelményekhez, továbbá az intézmény jelentősen átalakított működési rendjéhez.