NKE, a sportos egyetem – A HHK sárkányhajósai a Dunán
A Honvéd Zrínyi SE vízi sportok szakosztályának tagjai június 10-én részt vettek a Dunai Sárkányok által, Vácon megrendezett sárkányhajó versenyen. A 23 nevezett csapat közül az előkelő 5. helyezést sikerült elhoznia a honvéd tisztjelöltekből álló csapatunknak. Olyan jellegű versenyen még sohasem álltunk rajthoz, ahol a csapatmunkának ekkora szerepe lett volna a jó eredmény elérése érdekében.
A 18 evezősnek hajszálpontosan és egyszerre kell vízbe merítenie a lapátját, melynek ritmusát egy, a hajó orrában elhelyezkedő dobos hangjelzése segíti. A kormányosi teendőket profi sárkányhajósok végzik. Az összeszokottság, az együtt evezés, a ritmus és az erő a legfőbb ismérvei egy gyors sárkányhajónak.
Az első futamgyőzelmünket pusztán az akaratunknak és az erőnknek köszönhettük. Az igazi egység hiányzott a közös teljesítményből. Egyénileg mindenki nagyon jó volt, de nem ez lendíti igazán a hajót. A szünetben levontuk a tapasztalatokat, megbeszéltük a hibákat, tanácsokat kaptunk profi sárkányosoktól és nem utolsó sorban lehiggadtunk, hiszen futott időnk alapján bejutottunk a legjobb nyolc csapat közé.
A második futamban a későbbi győztessel mérkőztünk, amely egységben tapasztalt, komoly versenyzői múlttal rendelkezők is eveztek. A futam során minden evezős igyekezett a megbeszélt taktika szerint dolgozni, de a rutinnak köszönhetően, ha 2 cm-el is (lásd: célfotó a képgalériában!), de alulmaradtunk a képzettebb egységgel szemben. Innentől azonban csak az 5-8. helyért mérkőzhettünk.
A „B” döntőt magabiztosan, mintegy hajóhossznyival nyertük meg, így egységünk az 5. helyen zárta az első sárkányhajó versenyét. Büszkén képviseltük Egyetemünket ezen a rendkívüli, nem mindennapi versenyen.
Reméljük, hogy e kiváló csapatsportnak még lesz folytatása és akár a felsőoktatási intézmények legjobb sárkányhajó egységei is összemérhetik egyszer tudásukat.
Detre Zoltán őrnagy testnevelő tanár
Szakosztályvezető
A csapatnak ezúton is gratulálunk!








