Karbantartó Napot tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem május 22-én
A rendezvényen a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus területén kiállított haditechnikai eszközöket tisztították és festették az egyetem polgárai, valamint parkrendezési munkákban vettek részt.
Megkezdődött a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóaljának száznapos ünnepsége szombaton
A végzős tisztjelölt hallgatók a következő időszakban leteszik utolsó vizsgáikat, záróvizsgáznak, lezárul kiképzésük, és lelkileg is felkészülnek, hogy mintegy 100 nap múlva, augusztus 20-án esküt tegyenek és honvédtisztekké váljanak - mondta Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora az MTI-nek.
„A magyar rendészeti békefenntartás 10 éve Afganisztánban”
Ezzel a címmel tart nemzetközi tudományos és szakmai konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara május 29-én.
Az egyetem Nemzetközi Intézete (NIT)Válságkezelés és békefenntartás az ENSZ-ben címmel szervez konferenciát május 23-án a Stefánia Palotában
A tanácskozás a fejlesztés alatt álló Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok MA szak válságkezelési tantárgyát alapozza meg elméleti és gyakorlati szempontból. A konferenciadélelőtt az ENSZ béke és biztonság fenntartásának elméletét és rendszerét dolgozza fel,délután pedig a magyar részvétellel zajló ENSZ műveleteket mutatja be.
Interjú Dr. Babos Tiborral, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főtanácsadójával
A hazai PhD hallgatók közössége komoly potenciált rejt magában, melyet hiba lenne nem kihasználni. Úgy tűnik, hogy a Fiatal Kutatók Szakértői Rendszere révén a magyar Kormány meghívja a hazai PhD hallgatókat a kormányzati munka szakmai támogatására.
Az önkormányzati önállóság és felügyeleti rendszere nem áll ellentétben egymással - mondta Darák Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján
A Kúria elnöke szerint az önkormányzatok felügyeleti rendszerének továbbfejlesztése és az önkormányzati önállóság kiterjesztése egymással összeegyeztethető, és nem egymással ellentétes fogalmak. Darák Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem budapesti tudományos tanácskozásán azt mondta, a két rendszer között meg kell találni a helyes arányt. Prof. Dr. Patyi András, az Egyetem rektora Jogszerű közigazgatás, eredményes végrehajtó hatalom, szorosan felügyelt önkormányzatok címmel tartott előadást a tanácskozáson.
Ejtőernyős és rendőrkutyás bemutató a IV. Ludovika Fesztiválon
Ejtőernyős ugrást, rendőr- és robbanóanyag-kereső kutyák bemutatóját, katonai közelharc bemutatót és katonazenekarokat is láthatnak azok, akik május 18-19-én kilátogatnak az Orczy-parkba, a IV. Ludovika Fesztiválra.
A magyar űrkutatás múltja, jelene és jövője - konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
"ŰRKUTATÓK NAPJA" címmel konferenciát szervez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzata és a Doktoranduszok Országos Szövetségének Hadtudományi osztálya május 22-én 14:00 órai kezdettel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (1101 Bp., Hungária krt. 9-11.) Dísztermében.
Kispályás focibajnokság a Kihívás Napján
Férfi kispályás labdarúgó tornát rendez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület május 22-én, a Kihívás Napján a Hungária körúti Sportcentrum füves pályáin.
A ciprusi válság tanulságai hazánk számára - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem válságkezelő gyakorlata
Ezúttal elméleti feladatot, a ciprusi bankrendszer összeomlása által okozott válság lehetséges megoldásainak számbavételét végezték el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ostrakon-, Magyary Zoltán-, Szent György- és Biztonságpolitikai szakkollégiumainak hallgatói Prof. Dr. Lentner Csaba egyetemi tanár vezetésével. A gyakorlat résztvevőinek elméletben kellett kimenteni egy Euro-zóna tagállamot.
További cikkeink...
- Hallgatóink az Operában
- „Kicsik vagyunk, de nagyok leszünk” - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesülete megtartotta első közgyűlését
- Bíróságokkal kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
- Előbb-utóbb mindenki megtalálja azt a mozgásformát, ami számára kedves
- Hogyan működik a helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete? - A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának konferenciája
- Mit jelent doktorandusznak lenni?











