Szűkítés


Minden Címke 651

Korszakváltást is hozhat Trump elnöksége

    • fokep
    •  dsc1871 2
    •  dsc1877 2
    •  dsc1881 2
    •  dsc1884 2
    •  dsc1896 2
    •  dsc1906 2
  • Előző
  • Következő

A nem túl távoli jövő dönti majd el, hogy korszakváltás történik-e az amerikai politikában Donald Trump színre lépésével, vagy csak egy erősebb irányváltás szemtanúi leszünk – hangzott el az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Amerika Tanulmányok Kutató Központja által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

Dr. Fellegi Tamás, a kutatóközpont stratégiai igazgatója szerint Trump szándéka az, hogy korszakváltás történjen, ez azonban „fenekestül forgatná fel” a II. világháború után kialakult világpolitikai rendet. A szakértő úgy látja, hogy ma még nem lehet tudni, milyen tartalma lesz ennek az új politikának, például milyen hatással lesz a NATO működésére. Elképzelhető hogy arányosabb teherviselés alakul ki a szövetség tagállamai között, de akár a közös védelemről szóló 5. cikkely is átértelmeződhet. Fellegi Tamás szerint, ha az USA ezeket a változásokat komolyan akarja és keresztül is viszi, akkor korszakváltásról beszélhetünk majd, ha nem, akkor egy erősebb irányváltásról. A szakértő szólt arról is, hogy az elmúlt évtizedekben a globalizáció hatására a nemzetállamok „fölé nőttek” egyes nemzetközi szervezetek, amelyek jelentős súllyal bírtak a világpolitikában is. Kérdés az, hogy ezek az adminisztráción kívüli politikai, gazdasági folyamatok hogyan rendeződnek át, és milyen mértékben kötik meg az új amerikai elnök és kormányának kezét.

„Nagyon sokan azzal magyarázzák Trump győzelmét, hogy az amerikai társadalom és gazdaság egy jelentős része vesztese lett az elmúlt évek, évtizedek politikájának”- hangsúlyozta a stratégiai igazgató. Fellegi Tamás szerint a veszteseknek nevezhetőkkel szemben az amerikai multinacionális vállalatok nagyon jelentős profitra tettek szert a külföldre kiszervezett gyártási kapacitásukkal, ami viszont a munkanélküliséget növelte az USA-ban. Nagy kérdés most az, hogy ezeket a cégeket vissza lehet-e telepíteni az Egyesült Államok területére.

A szakértő a NATO kapcsán megjegyezte, hogy szerinte a mai formájában eljárt felette az idő, hiszen nem tudja betölteni korábbi szerepét, a hiteles elrettentést. „Bár az elmúlt napokban szimbolikus mértékben érkeztek amerikai katonák Lengyelországba és a balti államokba, de az amerikai katonai jelenlét lényegében megszűnt Európában”- tette hozzá Fellegi Tamás, aki szerint nagy kérdés, hogy ezt helyre lehet-e állítani. A stratégiai igazgató úgy véli, hogy az USA-nak mindenképpen válaszolnia kell az Oroszország által támasztott kihívásokra, de a dél-kínai tenger körüli konfliktusokra is.

Az USA esetleges elszigetelődésével kapcsolatban megjegyezte, hogy az Közép-Európának kifejezetten rossz lenne és destabilizálná a jelentősebb konfliktuspontokat a világban. Emlékeztetett rá, hogy a NATO is csak amerikai szerepvállalással volt sikeres a különböző műveletekben.

Dr. Magyarics Tamás, a központ tudományos főmunkatársa arról beszélt, hogy a közvélekedéssel ellentétben a mostani elnökváltásnál sem lehet kizárni a külpolitikai folytonosságot, hiszen már az előző elnök idején is látszottak jelei bizonyos elszigetelődési törekvéseknek. „Obama is beszélt arról, igaz elég cizelláltan, hogy az USA bizonyos mértékben túlterjeszkedett, és a terheket, amelyeket magára vett, nem szándékszik tovább viselni”- tette hozzá a szakértő. Magyarics Tamás szerint az Egyesült Államok egyfajta „jótékony hegemón” szerepet játszott a II. világháború óta, de ebből a jótékonyság lehet, hogy eltűnik majd Trump színre lépésével. „Az amerikaiak a NATO költségvetésébe mindig is többet fizettek be, mint a többi tagállam, erről már korában is elkezdődött a vita. Ugyanakkor az Egyesült Államok számára a szervezet nemcsak egy katonai szövetség, hanem komoly mértékben szolgálja az USA stratégiai érdekeit is”- hangsúlyozta a tudományos főmunkatárs.

Magyarics Tamás szerint az új elnök és adminisztrációja között még nincs tökéletes összhang, hiszen a legfőbb tanácsadók és Trump elképzelései között vannak komolyabb eltérések is, így nehéz bármi biztosat mondani az új amerikai politikai irányvonalairól.

A kerekasztal –beszélgetésen elhangzottakról és az Amerika Tanulmányok Kutató Központ működéséről további részleteket a Bonum Publicum márciusi számában olvashatnak.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on