Ludovika Szabadegyetem: Gajdos Máté főhadnagy előadása

Gajdos Máté főhadnagy: „Éles riasztást kaptak a magyar Gripenek…” – de hogyan?


Az utóbbi pár év terrorcselekményei egyre inkább ráirányítják a figyelmet a biztonságra, a honvédelemre, ennek okozataként megnövekedett a média érdeklődése a katonai és rendvédelmi erők tevékenysége iránt. Már-már közhelyes kijelentés, hogy az New York-i ikertornyokkal történt események megváltoztatták a légierő készenlétét és szemléletét a légvédelmi készenléti szolgálatokkal kapcsolatban. A kifejtett jelenség természetesen nem hagyta érintetlenül az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (NATO) sem. A NATO-ban, így Hazánkban is 2004 óta integrált légvédelem működik, szövetségi alárendeltségben. Viszont ebben a különleges – mondhatni titokzatos rendszerben – hol teljesítenek szolgálatot a magyar katonák? Mit jelent, hogy légtérrendészet és miért katonák végzik ezt a feladatot? Mit jelent, hogy „éles riasztás”, és mikor történik ilyen? Mely ügyekért felelős – békeidős légvédelem vonatkozásában – a Szövetség és melyekért Magyarország? Történhet még egy olyan eset, mint 2001-ben, akár Magyarországon is? Ki rendeli el, hogy egy polgári utasszállító repülőgépre tüzet nyisson egy vadászgép? Ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni egy olyan magyar katona, aki három évig dolgozott a „Sziklában” a Magyar Honvédség egyik különleges létesítményében, ahol a légi vezetés és irányítás, folyamatos NATO alárendeltségben, e percekben is megvalósul.